2017 szeptember 24

"Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik." (Zsid. 11,6)

Lekció: János 4, 45-54

Az ember hisz a csodákban. A Biblia a csodák és az isteni közbelépések, beavatkozások egész sorát jegyzi fel. Olyan esetekről tu¬dósít minket, amelyekben a természetfeletti betör a természetes világba.
Ábrahámtól kezdve, az Ószövetség minden meghatározó szemé¬lyisége csodatévő volt, pontosabban szólva Isten csodákat vitt végbe rajtuk keresztül. Józsefet is egy csoda hozta ki a börtönből és tette Egyiptom fejedel¬mévé. A Vörös-tenge¬ren való átkelés és a pusztában töltött negyven év az egész emberi tör¬ténelem páratlan csodáinak sorozata volt.
Amikor Jézus megkezdte nyilvános szolgálatát, az a csodák szolgálata volt.
Amikor az egyház elkezdte szolgálatát, az a csodák szolgálata volt.
Az egyházat sohasem a nagy filozófus tanítók mentették ki visszaeséseiből, hanem azok az alázatos laikusok, akiknek új látásuk volt Krisztusról, arról a Krisztusról „aki tegnap, ma, és mindörökké ugyanaz.”
Isten egy csodatévő Isten. Jézus Krisztus csoda volt, és csoda is marad.
Ha kivesszük a keresztyénségből a természetfelettit, csupán egy vallás marad.

Jézus Samáriából Észak felé ment, és újra Galilea vidékére érkezett, és visszament abba a városba, Kánába, ahol a lakodalomban a vizet borrá változtatta. No persze nem azért, hogy megnézze, nem kell-e még nekik egy kis bor. Isten Lelke vitte őt oda, ahol szükség volt arra, hogy Isten országáról tanítson, és Isten országának jelenlétét, valóságát megmutassa az embereknek. Kapernaumban egy királyi tisztviselő megtudta, hogy Jézus a közelben van. A tisztviselőnek a fia haldoklott. Ennek az apának azonban az a hír, hogy Jézus Kánában van, reménysugarat jelentett. Bizonyára már korábban is hallotta, hogy Jézus képes gyógyítani, hogy olyan különleges hatalommal és erővel bír, amivel más ember nem. Ezért ő is elment, és könyörgött Jézusnak, hogy segítsen, mentse meg a gyermekét, mert az a halálán van.
Jézus azonban nem indul, nem cselekszik azonnal - kimond egy nagyon határozottan megfogalmazott kritikát: Ha nem láttok jeleket és csodákat, nem hisztek.

Dosztojevszkij mondta: „Minél jobban megismerem Jézust, annál inkább lenyűgöz a visszafogottság csodája.”

Értsük meg azt, hogy Jézus számára rendkívül fontos az, hogy minden eseményt, betegséget, lakodalmi vigasságot, vagy akár gyászt összekapcsoljon a hittel. Jézus mindenféle módon hitre akarta segíteni az embereket.

Mi, mai hívők is gyakran imádkozunk úgy, hogy segítsen Jézus. És sürgetjük Őt, mert bennünket is szorít az idő. Úgy érezzük, hogy azonnali segítségre van szükségünk. Egy élethelyzetben benne vagyunk, és belülről úgy látjuk, hogy nem szabad egy percet sem várni. Jézus azonban azt mondja nekünk: még nem megyek, még nem segítek, várj még. És olyan gyakran mi azt értjük mind ebből, hogy Jézus azt mondja: „nem”, de nem halljuk meg azt, hogy türelemre van szükségünk, mert Ő azt mondta, hogy „még nem”
Ez a királyi tisztviselő csak egyre tud gondolni: Jézusnak nagyon gyorsan el kell vele mennie Kapernaumba, hiszen gyalogosan kell vagy két nap, hogy hazaérjenek a gyermekhez. Jézus először lehetőséget ad az apának, hogy hite megerősödjön. Hiszen már ott volt a hit csírája a szívében, különben nem kelt volna útnak, hogy megkeresse Kánában, ha nem hitt volna legalább egy kicsit abban, hogy Ő tud segíteni.
És azt olvassuk, hogy ez az apa „hitt a szónak”, hitt Jézus szavának, és elindult hazafelé. Jézus szavába kapaszkodott bele, mert már semmi más kapaszkodója nem maradt. De ez elég volt számára, hogy reménységgel a szívében induljon haza fiához. Különös az, hogy Jézus azt szeretné, ha nem lenne más kapaszkodónk, hanem teljesen és kizárólag benne hinnénk. Addig nem segít, és nem mutatja meg mennyei hatalmát, amíg másban is bízunk, ameddig több vasat tartunk a tűzben.
Gyakran énekeljünk a 170. dicséretet: „Egyedüli reményem, ó Isten, csak Te vagy!” De vajon tényleg Isten az egyedüli reményünk? Vagy csak egy a sok közül? Amikor az apa megértette ezt, és már semmi másban nem bízott, csak Jézusban, akkor hallhatta meg a gyógyító szót: „Menj el, a te fiad él.”
Merjük bevallani, hogy nekünk is szükségünk van jelekre és csodákra. Mert a jelek és a csodák segíthetnek abban, hogy mélyebben tudjunk hinni, hogy erősebb és nagyobb hitünk legyen.

Az egyik történetem: Egy professzor próbálta elmagyarázni a vörös tengeren való átkelést, hogy az nem csoda volt, hanem akkor éppen bokáig ért a víz, tehát leszögezte csodák nincsenek. Ekkor felállt egy hallgató és azt mondta, hogy Isten akkor még nagyobb csodát tett, hogy bokáig érő vízbe belefojtotta az egyiptomi hadsereget.

Vágyakozunk arra, hogy Isten ereje megnyilvánuljon közöttünk, hogy megérezzük a láthatatlan érintésének örömét.

Egy csodatévő ember — legyen valódi vagy megtévesztő — nagyobb tömeget vonz, mint a világ legnagyobb filozófusa vagy ál¬lam¬fér¬fi¬a.
Ez a csodavárás nem a tudatlanság jele, hanem inkább az ember törekvése arra, hogy kinyúlhasson a láthatatlan Isten felé.
A műveltség sem oltja ki az emberben a csodák utáni vágyat.

A csoda alkotóeleme az embernek. Az ember csodákat vitt és visz végbe, hogy a természetfeletti légkörében éljen. Ez az alkotóelem tette feltalálóvá, felfedezővé, kutatóvá. Ez késztette arra, hogy addig kísérletezzen, amíg hatalma alá nem veti a vegyszereket, az elektromosságot, a levegőt.
Ez adta nekünk a repülőgépet, a tengeralattjárót, a pencilint, a rádiót, a tv-t és minden olyan eszközt, találmányt és felfedezést, ami létrehozta modern civilizációnkat.
Igen, nekünk is szükségünk van arra, hogy az Úristen jeleket adjon és csodákat tegyen az életünkben. Ezek a jelek és csodák azt jelzik, hogy Isten hatalmasan jelen van ebben az életben. Nem vagyunk magunkra hagyva.
Ugyanakkor meg kell tanulnunk megérteni és elfogadni a „még nem” választ is.
Amikor meggyógyult a tisztviselő fia, akkor azt a csodát sokan látták, hiszen ott voltak a szolgák is, akik közül néhányan uruk elé mentek és szájról szájra terjedt ennek az isteni csodának a híre.
Valahány emberhez eljutott ennek a csodának a híre, mindannyiszor döntés elé kerültek: a csodát látva hisznek-e Jézus Krisztusban, aki a csodát tette, vagy sem?

Ott van érzem, benned és bennem
Minden hangban, káoszban, rendben
Hogy minden nappal
teljesebb lehessek
A csodákban téged,
téged meg a csodákban kereslek
Szükségben is őszintén nevessek
A csodákban téged,
téged meg a csodákban kereslek. (Freddie: Csodák)

Jézus azért tett csodákat és jeleket, hogy azokkal a Mindenható Istenre mutasson fel, és hirdesse: elközelített a mennyeknek országa. Hogy erősítse azokat, akik hisznek és akik hinni szeretnének.

Hiszen: Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.

Neked sem és nekem sem könnyű hinni, de a hit olyan, mint a magzat számára a köldökzsinór, amely táplálja és neveli az életre. A hit olyan, mint az űrhajósok számára a kábel, amely megóvja őket attól, hogy elszakadjanak az űrhajótól, mely életadó oxigénnel látja el őket.

A helyes magatartás az, ha elismerjük, hogy Isten ma is tehet és tesz is csodákat. Mint szuverén Úr, azt teszi, amit jónak lát.
Csoda történik mindannyiszor, amikor valaki megszületik. Vagy újjászületik.
Léteznek gyógyulási csodák, amikor az orvostudomány már csődöt mondott, és minden emberi reménység szertefoszlott. Olykor úgy tetszik Istennek, hogy a hívő imádság nyomán megérinti a beteg testét, és visszaadja egészségét.
Léteznek csodái az isteni gondviselésnek, amikor teljesen üres a pénztárca.
És vannak csodái Isten vezetésének, amikor válaszútnál állunk, és nem tudjuk, melyik irányba menjünk.
Lehet csodás az isteni megőrzés, amikor valaki egyetlen karcolás nélkül mászik ki a bádog és üvegcseréphalmaz alól, amely valaha az autója volt.
Igen, Isten ma is tesz csodákat, de az Ő akarata szerint. Sohasem ismételte meg pl. a tíz csapást, amelyekkel egykor Egyiptomot sújtotta. Noha Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz, ebből nem következik az, hogy módszerei szükségszerűen mindig ugyanazok. Az a tény, hogy amikor a földön volt, halottakat támasztott fel, nem jelenti azt, hogy ma is feltámaszt halottakat.

Talán te is olyan nehéz élethelyzetben gyötrődsz, mint a kapernaumi királyi tisztviselő. Ahhoz azonban, hogy felismerd a mélységből kivezető utat, ahhoz neked is hittel bele kell kapaszkodnod Jézus szavába.
Ha nem látod tisztán magad előtt a holnapodat, a jövődet, akkor sem nélkülözheted a hitet. A hit szükséges ahhoz, hogy megragadd mindazt, amit Isten most még csak ígéretben adott számodra. Ahogy ez a kétségbeesett kapernaumi apa hittel belekapaszkodott Jézus szavaiba, úgy kapaszkodjunk mi is bele az Ő ígéreteibe.
És ahogyan ez az apa felismerte Jézus csodájának legapróbb jelét is, úgy figyeljünk mi is Jézus jeleire az életünkben, mert azok a hitünket erősítik.

Egy történettel szeretném zárni: egy emberről szól, akinek a házát körbe vette az árvíz, ő pedig segítségért imádkozott. Majd jött egy csónak, egy nagyobb mentőhajó, végül egy helikopter, de egyikkel sem akart elmenni a háza tetejéről, míg végül megfulladt. Amikor felkerült Isten színe elé, az Úr megkérdezte, hogy miért nem ismerte fel a csónakban, a mentőhajóban és a helikopterben azt a segítséget, amit neki küldött. Miért nem volt hite meglátni és elfogadni Isten segítségét?

Mi is minden vasárnap sóvárgunk a Szentlélek jelenlétének megnyilvánulásaira, hiszen a száraz és halott istentiszteletek nem vonzzák az embereket. Azok az istentiszteletek azonban, ahol gazdag áldás jön elő az Ige feltárulásából, ahol lelkek üdvösséget nyernek, ahol betegek gyógyulnak meg, ahol az emberek betöltekeznek a Lélekkel, mindig is vonzottak. Ezek is igazi csodák! Ámen