2017 december 31

" És íme, élt egy ember Jeruzsálemben, akinek Simeon volt a neve. ...Azt a kijelentést kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát A Lélek indítására elment a templomba, és amikor a gyermek Jézust bevitték szülei, hogy eleget tegyenek a törvény előírásainak, akkor karjába vette, áldotta az Istent, és ezt mondta: Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel, mert meglátta szemem üdvösségedet, amelyet elkészítettél minden nép szeme láttára..." (Lukács ev. 2,25-31)

A karácsonyi istentiszteletek után Jeruzsálembe zarándokolunk. Jézust, mint elsőszülött fiúgyermeket régi szokás szerint szülei a jeruzsálemi templomba viszik, hogy bemutassák az Úrnak.
Olykor nálunk is megadatik, hogy két-három hetes kisbabát mutatunk be keresztelőkor, az Úrnak felemelve őt: "Az Úr ajándéka a gyermek..."

- mennyivel több lenne, ha a sokak számára már idegenül hangzó egyházkelés régi szokását újra szorgalmaznánk, ami ráadásul a bibliai kor hagyományához közel áll. - az első és legfontosabb út, amikor az édesanya valóban első, nyilvános útja a gyermekágyból a templomba vezetett és áldást kapnak.

Jézus nyolc napos. Olyan kisbaba, mint a többi. Az agg Simeon és az özvegy, igen idős Anna meglátja benne az Üdvözítőt. A gyülekezet két öregje. Egy nő és egy férfi. Az év utolsó vasárnapján Simeon és Anna hite rajzolódik ki elénk.
Simeon azt az ígéretet kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg, míg meg nem látja Isten Fiát.
Nem lehetett könnyű így élni. Ez az ígéret nem hasonlítható egy csodálatos természeti jelenséghez, a világ nyolc csodájának egyikéhez, emberkéz által alkotott világhírű építményhez, nem Simeon dédunokájáról van szó.
Ez az ígéret keveseknek adatott meg. A várakozás évtizedek óta elméjét és hitét próbáló időszak lehetett.

Nem ismerem pontosan más korok embereinek létértelmezését vagy régmúlt történelmi korok hitéletét, de a 21. század eltévedt, és ki tudja hol bolyongó embere visszafordíthatatlanul keresi megnyugvását. Túlpörgött világunkban túl gyorsan változik identitásunk, elképesztő mértéket öltő tudásunk, helyzetünk önmagunkhoz és Istenhez képes.

Egyszer meglátogattam valakit, aki már három éve ágyban fekvőbeteg volt. - Mit csinált ez alatt az időalatt? - kérdeztem tőle. - Semmit, várom, míg meggyógyulok - mondta az illető. - Akkor három drága esztendőt elvesztett az életéből - válaszoltam neki, mert ez az idő nem arra való volt, hogy csak kivárja, míg elmúlik, hanem arra, hogy megtanuljon sok olyan dolgot, amire máskor nem jut idő, talán türelmet, vagy hálát, vagy alázatot, vagy bűnbocsánatot, vagy a mellette szenvedő embereken segítőkészséget, vagy az elmélyedt imádkozást, - szóval valami jót és hasznosat. És akkor a szenvedést is könnyebb elviselni, mert nemcsak várja-várja az ember, míg egyszer elmúlik, hanem van értelme, a rá fordított idő nem elvesztegetett idő. Olyan volt ennek a betegnek a magatartása, aki csak várta, hogy elmúljon a betegsége, mintha egy tanuló három évig ugyanabban az osztályban ülne, nem tanul meg semmit, csak várja, hogy az óráknak vége legyen.

Ebben a változékony időben Krisztus várása csupán egy alternatíva. Mégis azt látom, hogy keresése folyamatos. Krisztusra éhes a világ, csak épp mással akar jóllakni.
A keresőknek szoktam mondani, hogy várd az Urat. Ő nem késik. Jön, amikor annak rendelt ideje van. - én sem tudom, hogyan, mikor, s miért pont akkor működik érintése. Egyszer csak megtörténik. Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki titeket - mondja Jézus.

Bevallom, hogy ha Isten megérint engem egy rádióműsoron, zenén, utcai jeleneten, vagy egy beszélgetésen keresztül, az olyan, mintha kirázna a hideg. Érzem a karomon, a hátamon, a fejem búbján a bizsergést, és ahogy telnek az évek, úgy veszem észre, ki-ki buggyan egy-egy könnycsepp a szememből, mert tudom, hogy ez Ő volt. - ezek a tartalmak üzenetek számomra a mennyből. Mindenkinél másképp lehet ez, ahogy Simeon gyönyörűen megfogalmazott imájában megénekli: "Látták szemeim üdvösségedet!"

Nincs olyan piciny hit, amelyet Isten ne tudna lángra lobbantani, amelyet hit által meg ne tudna erősíteni. Legyél fogékony és figyelj a jelekre! Tegnapelőtt azt mondtuk, hogy a pásztorok számára a bepólyált és jászolba fektetett kisgyermek volt a jel, ma pedig az a jel, hogy nincs jel. Mária és József, pásztorok és bölcsek, Simeon és Anna látása és tapasztalása nélkül kell hinnünk Jézusban. "Boldogok, akik nem látnak és hisznek." De jó, ha tudjuk, hogy van libabőr, van megmagyarázhatatlan élmény, van kommunikáció, igenis van mennyei visszajelzés!

Simeon és Anna öreg koruk ellenére kiskorúak voltak, mert még nem jött el az idők teljessége, ráadásul életük legnagyobb részét, a kisgyermek várásának izgalmában töltötték. De amint nyilvánvalóvá lett, hogy Simeon nem egy különleges gyermeket, hanem magát a testté lett Istent tarja kezében, elkezdődött az örökösödés. Jézus óta Isten előtt nem szolgák, hanem fiak vagyunk, akik mindent örökölnek, ami az Atyáé. Hát nem ez a legnagyobb visszajelzés onnan felülről? Emlékszik ránk. Listájából nem maradunk ki.
Karácsony szimbóluma lehet a jászol, maga a betlehem, ami a régi városházunk terén is jelképként hívogat a megállásra, vagy a Betlehembe vezető út, ahogyan festményeken keresztül is elénk tárja, de szimbólum lehet a csillag, ahogyan a csillag templomunk tornyán mutatja Jézus tartózkodási helyét. Karácsony ünnepének ókeresztény szimbóluma mégsem ezek közül az egyik, hanem az α és az ω, a görög ábécé első és utolsó betűje.
Simeon kezében, Anna el nem homályosodó tekintetében a kezdet és a vég tükröződött.

Berlinben jártamban, feltűnt, hogy a társasházak kapuja előtt a járdába egy kiálló kő van bebetonozva. Botlatókő - magyarázták a helyiek. (Stolperstein - Günter Demnig) Olyan házak elé raktak botlatókövet, ahonnan a második világháború alatt elvittek egy vagy több zsidó, roma személyt, hogy mindig eszünkbe jussanak.

"A Sionra egy követ teszek le alapul, szilárd követ, drága sarokkövet alapul." - mondja Isten Ézsaiás által. "Olyan kő lesz, amelybe beleütköznek, olyan szikla, amelybe belebotlanak." Jézus a megütközés köve, aki egyben drága kő is, élő kő is. Jézus azért jött el hozzánk és vált felismerhetővé, hogy kikerülhetetlen "botlatókő" legyen.
Ámen.
A szöveg Lompert Péter lp - elmondva saját gondolataimmal.