2016 március 20 Virágvasárnap

És némelyek a farizeusok közül a sokaságból mondának néki: Mester, dorgáld meg a te tanítványaidat!
És ő felelvén, monda nékik: Mondom néktek, hogyha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani. (Lukács ev. 19, 39-40)

Lekció: Mt 21, 1-11

A nagyböjti idő jeles vasárnapja a virágvasárnap. E kedves tavaszi ünnepet szívesen ünnepli a keresztyén hívő, még akkor is, ha nem kimondottan vallásos. Az ünnepet Jézus dicsőséges jeruzsálemi bevonulásának emlékére ünnepeljük. A jeruzsálemi templomban akkor még mutattak be áldozatot; a híres, a világon egyedülálló templom még állott, és nap mint nap folyt a szertartás. Jézus bevonulását is tízezrek fogadták ujjongva. A bibliai történészek találtak olyan dokumentumot, amelyet a rómaiak készítettek, egy páskaünnep alkalmával, egy listát az áldozati bárányok számáról - a római adónyilvántartás híresen szigorú és pontos volt - és kétszázötvenezer állatot írtak össze. A mózesi törvények szerint egy bárányon tíz ember osztozhatott, ezek szerint a páskaünnepen két és fél millió zarándok vett részt. Nem kis tömeg fogadta tehát Jézust. Ezek az emberek tele voltak felfokozott várakozással. A pálmaágak, amelyeket lengetnek és Jézus elé szórnak, azok is azt a várakozást fejezik ki, amivel lelkesen Jézusra tekintettek. Ezért hangzik az ujjongó kiáltozás: Hozsanna a Dávid fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében!
Jézustól azt várta a tömeg, hogy győz majd az erő. Ki tudna ellenállni a Messiásnak, akiről a próféták megmondták, hogy szája lehelletével öli meg Izrael ellenségeit, és még Keresztelő János is azt hirdette, hogy olthatatlan tűzzel égeti el a bűnösöket.
De Jézus nem így jött. Virágvasárnapi bevonulás mentes az erő és a hatalom minden jelétől. Ha emberi szemmel nézzük, akkor egy király vonul be Jeruzsálembe. (Az Isten szemével nézve az áldozat vonul be, hogy megérkezzen arra a helyre, ahol kezdődnek a szenvedései, ahol kiköttetik, ahol megaláztatik, levágattatik és föláldoztatik).
S az emberek ujjongnak. Miért? Mert az emberek akarják a változást. Egy elnyomott, egy megalázott, egy kisemmizett nép, ahol Jeruzsálem utcáin kereskedők, bankárok, pénzemberek vannak, ami tele van adószedőkkel, ahol az egyszerű emberek már nem látnak sem gazdasági sem jogbiztonságot maguknak, és kívánják, hogy valami új jöjjön. Nem kapnak választ életük kérdéseire a papjaiktól, nem kapnak egyenes választ életük kérdéseire a vezetőiktől. Na majd most jön a Krisztus. Ő majd rendet csinál. Ő majd bevonul. Ezt látja a nép. Erre gondol a nép. Úgy érzik, hogy egy új szakasz kezdődik meg azzal, hogy végre megérkezik a jeruzsálemi király. És ünnepelnek, és tombolnak, és lelkesednek.
Jézus jól tudja, az Ő békéje nem kell Izraelnek. Bevonul Jeruzsálembe, de nem azért hogy a nép élére állva legyőzze ellenségeit, hanem hogy elfogják, megkínozzák, kereszthalálra adják De nem csak Izraelenek, egyáltalán az embernek, nekünk sem. Mi mindig olyan békét akarunk, mint a bagdadi béke. Előbb megfizetni az ellenségnek, előbb legyőzni, aztán uralkodni. - History tv csatorna műsora: az amerikaiak diadalmasan bevonulnak. Milyen sok dicsőséges bevonulást ismer a történelem. Rómában a hálás alattvalók diadalívet emeltek a hódító császárok tiszteletére. Párizsban ott áll az Arc de Triumph Napóleon tiszteletére. A dicsőséges bevonulásokat nem felejti el a világ. A 20. század is szobrokkal és monumentális emlékművekkel örökítette meg a nagy hódítók útját. Igaz, hogy az emlékművek ideje már lejárt, és több szobrot már el is távolítottak. Új rend, új évszázad nyílt meg elöttünk. A régi rendszerek, a régi határok ideje eltűnöben van.
Így van ez, nemcsak a politikában, hanem a mi személyes életünkben is. Legyen úgy, ahogy én akarom, a másik, a házastárs, a gyerek, a munkatárs, és a többi ember fogadja el az én feltételeimet, ismerje el az én erőmet, engedelmeskedjen nekem, és akkor lehet szó békéről.
Ha nem ezt teszi, akkor harcolunk tovább. Jézus nem harcol és másokat sem buzdít harcra. És ettől a tömeg szemében határozatlan, tehetetlen, gyáva, áruló lesz.
Változó,viharos időben a társadalom szeme az egyház felé fordul, tőle vár segítséget, a mindennapi élet sokszor megoldhatatlan kérdéseire tőle várnak feleletet. Ma is így van ez.
Európa szinte valamennyi országában krízisszerű gondok jelentkeznek. Vagy az elviselhetetlenség határához eljutott szegénység hajtja utcára az embereket, vagy az értelmetlenül felszított egymás iránti gyűlölet. Ki ezért, ki azért, de megmozdul a világ, és valaki ma is feleletet vár gondjaira, valaki most is virraszt, és olyan is van, aki ma is hallani akarja egyháza szavát.
Ma a közéletben sokszorhallunk arról beszélni, hogy tulajdonképpen legyen a fekete meg a fehér egyenértékű. Más előjelűek, de ne akarjunk mi itt nagy dinamikákat. Megismertünk egy új kifejezést: „értéksemlegesség". Tudjátok, mit jelent az értéksemlegesség? Azt, hogy a szülőanya és a gyilkos ugyanakkora értéket képviselnek. Pedig az egyik adja a másik veszi az életet. Lehet semleges érték a Haza, az Isten? Az élet, a szeretet? Vagy éppen a rombolás, a pusztítás, az ördögi jelenlét az életünkben? Lehet azt mondani, hogy az az ember, aki építi az országát, meg az, aki rombolja, az ugyanannyit ér? Lehet azt mondani, hogy aki elvesz egy életet, meg aki ad, az tulajdonképpen egyforma. Lehet azt mondani, hogy az az ember, aki emberek szájától elveszi az ételt az annyit ér, mint aki enni ad az embereknek? Lehet azt mondani, hogy az, aki tagadja a Krisztus Istenségét, aki rombolja az Istennek munkáját e földön, az ugyanannyit ér, mint aki építi?
Ez az, amit Jézustól elvárnak itt a farizeusok. „Nyugi, te se vagy különb nálunk, csak más."
Ők mit mondanak Jézusnak? „Utasítsd rendre a tanítványaidat!" Ne lelkesedjenek, ne zajongjanak, mit beszélnek ezek itt megújulásról, mit beszélnek ezek itt valamiféle új rendszerről, egy isteni rend megjelenéséről a földön? Minden egyforma, nem kell itt zajongni.
Ezt a rendreutasítást én is átéltem egyszer az életem folyamán. Mégpedig úgy történt mindez, hogy én fiatal lelkészként kint voltam Hollandiában, és ott beszélnem kellett. Beszélnem a hitemről, a gondolataimról, arról, hogy hogyan látom a világot, és az én tőlem megszokott impulzív, energikus stílusomban adtam elő a gondolataimat. S ült ott két már nem tudom, hogy milyen származású fiatalember, akik így nem messzire, talán két méterre lehettek tőlem, s az egyiket észrevettem amikor oldalba lökte a másikat, hogy: Figyeled? Gesztikulál. Figyeled? Kis primitív, hangoskodik. Hát mért nem egyformán beszél? Mi az, hogy érzelmek törnek elő a szavaiből? Mi az, hogy át akarja adni, és nem olyan egyformán mond el mindent?
És akkor én valahogy nagyon megalázottnak éreztem magam. Hogy tényleg rossz, amit én csinálok? Tényleg rossz, hogy beszélünk magasságról és mélységről? Tényleg rossz, hogy Istenről és Sátánról beszélünk?
A farizeusok értéksemlegesen állnak hozzá a dologhoz, és valószínűleg azt próbálják Jézusnak megmagyarázni, hogy nem vagy ám különb nálunk, most mit ünnepelteted magad? Ne akarjál már király lenni. Meg, mit képzelsz, te okosabb lehetsz nálunk? Te kilógsz a tömegből? Majd elmondod, hogy te mivel vagy különb minden embernél? Ne tedd! Maradjanak csak csöndben ezek az emberek.
És megjön Jézus válasza, amely tulajdonképpen meglepő az őt körülvevők számára. Mert míg mindenki a földi istentiszteletben, a földi politikai eseményekben gondolkodik, Ő azt mondja: „Ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani".
Két alapvető jelentést mond Jézus. Az egyik az egyszerűbb, a mindenki számára nyilvánvaló, amit gyakran emlegetünk is: templomaink. Hitünkből fakadó cselekedeteink nyilvánvaló megnyilvánulásai. A templomok Isten hajlékai, amelyek amikor mi nem vagyunk jelen, akkor is hirdetik az Úr dicsőségét.
Gondoljatok csak bele, Erdély nem tudom hány temploma, mely hirdeti az Isten dicsőségét egy ezer éve, hiszen István király idejében építették őket. Megértek tatárdúlást, megértek török dúlást, hányszor újjá lettek építve. Hirdeti az alapító, az építő, a fenntartó, a megújító dicsőségét, hirdeti az Istent, s az Istenbe vetett hit töretlenségét. Kedves Testvéreim, minden egyes templom, legyen bármilyen gyülekezetnek-felekezetnek a temploma, amely a Krisztusról beszél az embernek. Egyfajta néma kiáltás, egyfajta bizonyságtétel, egyfajta őrállás, mely emlékezteti a hitetlent is arra, hogy a nullából kiemelkednek a pozitívumok, fölfelé az ég felé. És miközben egy templomtorony az ég felé irányítja a tekintetünket, arra tanít, hogy a magasabb rendű, a pozitív értékek képviselői legyünk e világban.
A másik válasz, az szó szerint, amit Jézus mond. Hogy a kövek fognak kiáltani. De mért olyan fontos ez? - ez egy új teremtésről beszél. Hogyan teremtette meg Isten az embert? A föld porából. Összegyúrta a porból, s a lelkét lehelte bele. Az Istent megismerő ember ujjong az Isten jelenlétében, ujjong az áldozat megérkezésekor. Ez történik Jeruzsálemben. Az emberekben a Lélek túlcsordul. És örvendeznek, talán maguk sem tudják, minek. És zöld ágakat lengetnek, és a ruhájukat dobják, mert érzik, hogy abban az Istenben, abban az emberben, abban a Krisztusban több van, mint bennük. És leborulnak előtte. De akikben nincs benne az Isten Lelke, az tulajdonképpen olyan, mint a kő. És az Isten szemében, legyünk őszinték, annyit is ér. És az Istennek az Ő hatalmában pontosan ugyanannyit jelent a saját lelkét belelehelni egy emberbe, mint a kőbe. Meg tudja tenni. És ha belőlünk kivész a lélek, ha mi nem fogadjuk el Istent, hát beleleheli azokba, akik ottmaradnak. Új lelket, új életet adhat neki, ha nem látja el a feladatát az a test, az a lélek, aki erre rendeltetett.
Isten Messiást adott. Nemcsak egy népnek, hanem az egész világnak, mert az egész világ várja a hamis, hazug és álszent világ végét. A népek békéjének egységünnepe a virágvasárnap. Különböző nyelveken, különböző földrészeken ezért zúgnak ma a harangok. Ezért zúg szívünkben most is a boldog üzenet: Áldott ki jő az Úrnak nevében. Ma egy szájjal kiált a keresztyén világ. E kiáltásban ott van a bénák, vakok és valamennyi testi-lelki nyomorék és megnyomorított kiáltása.Hozsánna a gyógyítónak, hozsánna az áldozónak, hozsánna az Isten emberének, hozsánna az igazat mondónak, hozsánna a Messiásnak, hozsánna a Jézusnak. ÁMEN