2016 augusztus 21

"Ekkor így szólt Isten Nóéhoz: Jöjj ki a bárkából feleségeddel, fiaiddal és fiaid feleségeivel együtt! Azután oltárt épített Nóé az ÚRnak, és vett minden tiszta állatból és minden tiszta madárból, és égőáldozatokat mutatott be az oltáron. Amikor az ÚR megérezte a kedves illatot, ezt mondta magában az ÚR: Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt.... Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka." (1Móz. 8,15-22)

Lekció: 33. Zsoltár

Hálásak lehetünk Istennek nemzetünkért, hogy van nyelvünk és kultúránk, már több, mint ezer éve. És hálásak lehetünk azért is, mert nem csak helyünk van a világban, hanem az élet lehetősége is adott. Van kenyér, van víz, adottak az életkörülményeink és a lehetőségeink, hogy becsületes és példás életünk legyen.
Sok készülődésről hallani a médiában: ünnepségek, megemlékezések, kitüntetések, az új kenyér, a virágkarnevál, az ország tortájának elkészítése (cukros és cukormentes változatban is!) és természetesen az elmaradhatatlan tűzijáték. A nyár utolsó bástyája augusztus 20-a, ami után általában elromlik az idő.
Valószínűleg a legtöbben bele sem gondolnak az ünnep valódi tartalmába és megmaradnak a szlogenek és néhány általánosság szintjén. Hiszen mi közünk egy ezer évvel ezelőtt élt királyhoz, egy olyan államhoz/királysághoz, ami azóta többször szétesett, mi közünk egy olyan nemzethez, ahová névleg tartozunk, de vajon érzelmileg is? Esetleg mások közönye háborít fel minket a nemzeti érzések kapcsán és nem értjük, más miért nem olyan intenzíven éli meg magyarságát és miért nem olyan büszke történelmi gyökereire?
Hálaadás alkalma ez, de az örömben talán elfeledkezünk a nyilvánvaló nehézségekről, problémákról. Elfelejtkezünk az új évezred szégyellni való eseményeiről. Elfeledkezünk az életünket megnehezítő időjárásról is, mely hatalmas károkat okozott, elmosott házakat és vele együtt otthonokat is, életeket is. Ha csak az elmúlt napokra tekintünk, akkor is tornádót láttunk Lugos környékén, melyekről korábban azt gondoltuk, csak más országokban, más kontinensen jellemzőek. Persze ezeken a távoli területeken is óriási természeti csapások tombolnak a híradások szerint.

Noé történetét nagyon jól ismerjük, de talán leginkább a bárkaépítés és a rengeteg állat motívumai jutnak először az eszünkbe.
A felolvasott részlet az ár levonulása, a föld kiszáradása utáni órát örökíti meg. A felszínesen nézzük, valóban itt is egy hálaadásról, egy szép istentiszteletről olvasunk, melyet Noé végzett a megmenekülésük okán. De ha csak erre a mozzanatra figyelünk, szűklátókörű lesz vizsgálatunk.
Képzeljük bele magunkat egy kicsit Noé helyzetébe. Éppen hajlott háttal rakjuk a köveket egymásra, melyből az oltár lesz majd. Sietve, de mégis alaposan dolgozunk, szeretnénk, hogy minél hamarabb, minél szebb legyen az apró építmény. De az izzasztó munkánkban álljunk csak meg egy kicsit! Emeljük csak fel tekintetünket és nézzünk körül a tájon, ami körülvesz! Üres és élettelen. Nincs semmi és senki élő a megfeneklett bárkán és a túlélők gyülekezetén kívül életben és épen. A bűnös városok, az emberek, házak, állatok, fák és bokrok mind elpusztultak. Itt-ott még vannak romok, tetemek, amik még nyomokban emlékeztetnek a hajdani életre. Mint egy lap, ami teli volt színes rajzokkal és most teljesen le lett radírozva.
Látjuk mindezt, és Noé is látta, mégis tovább rakta a köveket, készítette az oltárt, az áldozatot és a szívét is a hálaadásra. De miért tette ezt? Miért nem ült le inkább bosszúsan és reménytelenül egy bokor tövébe, ahogy évszázadokkal később Jónás is tette? Nem csak azért, mert az áradás után bokrok sem voltak még, hanem azért mert tudta, hogy csak ezt teheti.
Nem a saját esze és tervei sarkallták az ünneplésre és a továbbélésre. Nem is az ünneplés, az evés és az ital mámora adott neki vigasztalást és erőt. Amije volt, és amire támaszkodott ebben a nehéz helyzetében, az egyedül a hite volt. Hitt abban az Istenben, aki úgy szerette őt, hogy a bűnösök tömegéből, mint a tenger hullámai közül kimentette családjával együtt. Hitt Istenben, akinek sokkal nagyobb és sokkal jobb tervei voltak, mint amit a maga eszével el tudott volna képzelni. Hitt abban az Istenben, aki az elpusztított és halott világnak feltámadást tud és akar adni. Feltámadást és vele együtt új életet is.
Ez a hit az, ami ha eljön az ünneplés ideje, nem dugja homokba a fejét, nem bódítja el magát és menekül el a problémák elől. Ez a hit oltárépítés közben is fel tudja emelni a fejét és körül tud nézni.

Gróf Széchenyi Ferenc intelmei fiához, Istvánhoz:
"Istentől nyert tehetségeddel az Isten dicsőségére sáfárkodjál, nehogy közszemlére kitéve, méltatlanok, hozzá nem értők és rosszakarók által bemocskolva, Isten által elvétessenek s más jobban gazdálkodóknak adassanak." - a Lánchíd, az alagút és az ahhoz kapcsolódó dolgok, a hajózás, a vasút, a folyók szabályozása, a lóverseny,... a lótenyésztés.
A legnagyobb dolog nem az, hogy leszabályozzuk a Dunát, vagy a Tiszát, megépítjük a vasutat vagy a hajózást, hanem hogy egy emberre hatással vagyunk, hogy egy emberre örökséget hagyunk, hogy egy embernek elmondjuk az evangéliumot. Ők ebben is jók voltak, apáról fiúra örökítették, és terjesztették ők maguk is. Ezt értékelték nagyra. Tényleg ez a legfontosabb.
Jó látni ennek a megnyilvánulásait: azt, hogy emberek - és mi ennek az örökösei vagyunk - visszük tovább: ti, akik ismeritek és tisztelitek Istent, a Mindenhatót, tisztelitek Jézus Krisztust. A szívetekben van ez a kincs, és jól sáfárkodtok az ajándékaitokkal. Ez a legnagyobb kincs ebben a világban. Nem biztos, hogy mi építjük meg a következő hidat, de emberek között hidakat építünk, és a szeretetünkkel igenis hatással vagyunk az emberekre. Elmondjuk nekik az örömhírt, elmondjuk nekik, hogy mi a kiút, ha bajban vannak - és minden ember bajban van, mindenkinek szüksége van megváltóra, mindenkinek szüksége van kegyelemre. Az összes többi: erre mondja a Biblia Mt 6:33: ez a ráadás, de Isten országát keressétek először. Ha Istent tisztelem, ha Istentől akarok elfogadni, ha Őrá építek mindent, amit teszek, akkor annak örökkévaló hatása lesz, és hatása lesz a mindennapi társadalomra is. Hatása lesz a vállalkozói kultúrára, hatása lesz a morálra, hatása lesz mindenre.

Ez a hit látja a bajokat és a veszteségeket, de mégis hálával fordul Isten felé, mert látja az összes csapás és veszteség fölött is Istent. Nem ezek között, hanem ezek fölött!
Mert az Úr Isten felette áll ezeknek. Felette áll a válságnak, a munkanélküliségnek, a betegségnek, a gyásznak, az árvizeknek is. Felette áll, és ha egyedül hozzá ragaszkodunk, akkor meg fog tartani. Isten közelében mindig ott lesz alattunk a bárka, vagy épp csak egy kis tutaj, ami megtart, megment, és új életre vezet. És lehet, hogy a tutajunk nem lesz több méter széles és hosszú, mint a bárka. Lehet, hogy csak két durván ácsolt gerendából fog állni, melyeket merőlegesen fekszenek egymáson. Igen, a mi váltságunk és megmenekülésünk a kereszt által, Krisztus által lehetséges. Minden más elmúlik az ítéletben.
Ítélet pedig lesz, melynek nyomait napról napra tapasztaljuk. Isten, amellett, hogy kegyelmes, bizony igazságos és szent Isten is, aki alkalmasint ítéletet gyakorol az istentelen világ felett. Ennek oka elsősorban nem az Ő haragja, hanem az emberek bűne. Noé idején is, nem csupán pillanatnyi rosszkedv okozta az özönvizet, hanem hogy az emberek istenfiakká magasztalták fel magukat. Ennek eredményeként az ítélet megérkezett, de Isten az összecsapó hullámok között is könyörülő maradt, és átmenekítette, megtartotta az életet.
És ma is ez a célja: amíg csak lehet, megtartani az életet és az ítélet mellett könyörületet is gyakorolni. Éppen ezért mondja, hogy nem pusztítja ki többé az élőket, hanem megadja a lehetőséget az életre. Akármi is történik, akármilyen szörnyűségeket is visz véghez az ember, amíg a földi élet ideje le nem jár, addig lesz vetés és aratás, addig megmaradnak az évszakok és a napszakok, amik az egészséges élet lehetőségét biztosítják.
Ezért a szeretetért és ezért a könyörületért lehetünk ma hálásak, még a bajok és nehézségek ellenére is. Mert van Isten, aki szeret, és aki meg akar tartani minket, akárhogy is lesz. Hálásak lehetünk, mert ha nehezebb is a helyzet, ha kevesebb is, de idén is volt vetés és volt aratás is. Az Istent nem ismerő világ és a magunk bűnei ellenére is megtart és szeret az Isten és megadja idén is mindennapi kenyerünket és életet bennünket. Gondviselése nem múlik el.
Legyünk, hát mi is oltárépítők, akik nem kövekkel, de dicsérettel, szívbéli örömmel, életünkkel és szavainkkal hirdetjük ezt a nagy szeretetet, amikor másoknak is bizonyságot teszünk Krisztus életadó váltságáról.
Ámen.