2015 június 21

„Először hálát adok az én Istenemnek a Jézus Krisztus által mindnyájatokért, hogy a ti hiteteknek az egész világon híre van..."
„... a ti engedelmességetek híre eljutott mindenkihez. Nektek tehát örülök..." (Róma 1,8 és 16,19)

Lekció: Mt 21, 28-31a

Pál apostol örömmel dicséri meg a gyülekezetet és nem udvariasságból. Pál dicsérete őszinte, és megvan az a fizikai távolság, ami szükséges ahhoz, hogy reálisan lássa a gyülekezet életét.
Minden embernek híre van. A keresztyén élet nem magánügy. A kérdés hadd hangozzon ma így hozzánk: milyen híre van a mi hitünknek most, ezekben a napokban? Mit beszélnek rólunk azok, akik ismernek bennünket? Mit tudnak a mi hitünkről?
Pál levele egy kis csoportnak szól, akik az oroszlán barlangjában élnek - egy olyan városban, ahol jó dolgukban a rómaiak már azt sem tudják, mit csináljanak: cirkuszok, vadállatok, lakomák, ünnepségek Azt tanítják, hogy nekik mindent szabad. Olvassuk újra el a Quo Vadis c. könyvet. Nincs erkölcs, nincs törvény, nincs szabály, amit ne lehetne áthágni, s amit ne írhatnának újra. Teljes a dekadencia, teljes az erkölcsi lezüllés.
És van ebben a városban egy maroknyi csapat. Maroknyi másként gondolkodó ember. Akik elvek szerint élnek. Akik Istenre bízták az életüket.
Örülök, mert határozottam azt érzem, hogy nemcsak egykor a Római gyülekezetnek szólt a dicséret, hanem szól ma nekünk is.
Hálás a szívem Istennek, amikor kimondom, hogy a gyülekezetünknek jó híre van. Nem azért van jó híre, mert: ... jó emberek járnak ide, mert... hibátlanok lennének a gyülekezet tagjai, mert ... szép és nagy rendezvényeink vannak, mert ... vannak olyan ünnepi istentiszteleteink, amikor 4-500-an is vannak a templomban
Ezek lehetnek nagyon szép és jó dolgok, mégsem ezek miatt van jó híre a gyülekezetnek. Természetesen nagyon örülünk minden ünnepségnek és ünnepi istentiszteletnek, de egyetlen gyülekezetnek sem az ünnepségei miatt lesz jó hírünk Brassóban.
Az apostol azt mondja: „a ti engedelmességetek híre eljutott mindenkihez". Ez a lényeg. Ünnepségeket bárki meg tud rendezni és szervezni. Egy jól megszervezett szép ünnepségen jól érzik magukat az emberek, majd elmennek máshova is, egy másik ünnepre, és elfelejtik az előzőt.
Azonban az engedelmesség annyira különleges valami, hogy ha az engedelmesség jellemzi valakinek az életét, vagy egy közösség életét, akkor annak a híre eljut sokfelé.
Az Isten akaratának, igéjének és a szeretet törvényének való engedelmességnek van igazi értéke, mert Isten ezt becsüli, és ezt értékeli.
Az Isten iránt engedelmes embert, aki jót cselekszik, aki hűséges, aki szelíd, aki szorgalmas, aki béketűrő, azt megdicsérik.
De amint valaki megdicséri, máris könnyen a fejébe száll a dicsőség, és könnyen öntelté válik. Ezzel azonban máris engedetlenné lesz Istennel szemben, és méltatlanná válik a dicséretre.
Sokszor megpróbálnak befolyásolni – negatívan – s a legtöbb félrevezetés, a legtöbb hazugság a keresztyén embernek az életét medréből kirekesztő mondatok azok így kezdődnek: „ugyan már, csak nem bűn az, hogy én...", s utána folytatódik a mondat. Aztán amikor elkezdik mondani, a te tehetségeddel, a te tudásoddal már itt kéne lenned, ott kéne lenned. Hogy lehet, hogy a másik nem hajt neked fejet? Aztán „megbántottak téged, észre sem vetted?", „hát hogy lehet? Tűrhetetlen. Az egészséges tanítástól, a krisztusi tanítástól eltérő ember haragot, bizonytalanságot, zavart visz az emberek szívébe. És apró kérdéseket tesz fel, talán nem is azt mondja, hogy ő nem ért egyet Krisztussal. Csak kérdez. És kérdéseivel, tanításával összezavarja a keresztyén emberek fejét. Zavart kelt. S a zavarosban kezd el halászni.
Vagy a saját vérmérsékletünkre gondolva: eszembe jut egy aranyos film: Asterix és Obelix Isten óvja Britanniát. Ebben a filmben szerepel egy méltóságteljes úrinő, Miss Macintosh, aki ízig-vérig angol: semmivel sem lehet kihozni a sodrából, mindig udvarias marad. Sajnos, egy ügyetlen viking harcos tönkreteszi azt a családi gobelint, amit a család hölgytagjai évszázadok óta hímeztek.
Amikor felfedezi, hogy milyen baj történt, a csendes asszony olyan haragra lobban, hogy még a félelmet nem ismerő vikingek is rettegni kezdenek tőle.
Ez az aranyos jelenet arra figyelmeztet engem, hogy van olyan dolog, ami a legbékésebb, legszelídebb emberből is mérhetetlen és fékezhetetlen indulatot szabadíthat fel. Sajnos, képesek vagyunk a rosszra, képesek vagyunk arra, hogy olyat tegyünk vagy szóljunk, amit utána meg fogunk bánni.

Az a megoldás tehát, hogy legyünk mindig mértékletesek, és tudatosan ne önmagunkat helyezzük a középpontba, tudatosan Istennek adjunk hálát, amikor dicséretet kapunk emberektől.
Pál azt mondja: Térjetek ki az ilyen elől. Ne harcolj, hagyd ott: a ti engedelmességetek híre eljutott mindenhova. Az apostol az Úr ügyében tanúsított szolgálatkészségükre és testvéreik iránti szeretetükre utal. Mondani fogják mások is, hogy én is jól éreztem ott magam, gyere te is, hívogatnak. – milyen híre van annak, amikor egy gyülekezetben köszöntik egymást, köszöntik a keresőket. De annak is híre megy, ha ez elmarad. Vigyázzunk, testvérek, hogy a mi gyülekezetünk hadd lehessen jó hírű arról, hogy itt köszöntjük egymást, tudunk egymásról, szolgálatkészek vagyunk.

Ha az ember tudja azt, hogy őt mindenki jó embernek ismeri, ha tudja azt, hogy nem kell már bizonyítania semmit, akkor könnyebb nem odafigyelni az ilyen harcokra, az ilyen zavarkeltésekre.
Idővel az embernek az önértékeléséhez, az önmagáról kialakított képéhez, és a világképéhez az is hozzátartozik, hogy én az Istenhez tartozó ember vagyok és tőlem azt várja el a világ, hogy jól cselekedjek. Mindig így csináltam, miért ne tennék most is így? Ezt várom el magamtól, s ráadásul tudom, hogy akkor teszek jót, és akkor cselekszem jól, ha az Isten parancsolatának engedelmeskedek.

Az "engedelmesség" szó mára negatív kicsengésűvé vált. Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az engedelmességre, mint a szándékunk ellenében meghozott döntésre, melyet kikényszerítettek belőlünk. Azért teszünk meg valamit, mert félünk a büntetéstől, ami akkor következne, ha nem tennénk meg, amire kényszerítve érezzük magunkat.
Ez azonban nem az a fajta engedelmesség, ami a Bibliában szerepel. Az Isten Igéje szerinti engedelmesség három összetevőből áll
: szeretet + bizalom + tettrekészség = engedelmesség.
Sokan azt gondolják, hogy az engedelmesség az Istentől való félelem eredménye, holott Isten sokkal inkább azt szeretné, ha úgy tekintenénk az engedelmességre, mint a Vele való szeretet-közösség gyümölcsére. Az ilyen szeretet-közösség márpedig bizalmat épít fel. Miután pedig bízol abban, amit Isten mond neked, és hiszed, hogy Ő szeret téged, akkor ez arra fog motiválni, hogy tegyél is valamit – amit Ő kér tőled.

Augusztinusz híres imádságában Dávid királyt utánozva ezt írta: „Add meg, Uram, amit parancsolsz, és követelj tőlem, amit csak akarsz!" Ez az imádság felbőszítette kortársát, a szerzetes Pelagiuszt, mert úgy érezte, a mondat a szabad akarat megsértését feltételezi. Augusztinusz azonban pontosan tudta, mire képes a szabad akarata, ha Isten nem veszi le róla a bűn súlyos láncait. Vallomásaiban kíméletlen őszinteséggel ír akarata fogságáról: „Akaratom az ördög hatalmában volt. Gúzst csavart belőle kezemre-lábamra. Akaratom ugyanis gonosz irányt vett; így szabadult el bennem a szenvedély; azután engedtem a szenvedélynek, s az szokássá erősödött, s mivel nem próbáltam ellenállni a szokásnak, igámmá vált. Így kapcsolódtak egymásba a láncszemek, amelyekkel (...) kegyetlen rabság tartott fogva engemet. Akaratomnak gerjedező új iránya pedig, hogy neked ingyen szolgáljak s benned, egyetlen igaz gyönyörűségünk, leljem örömömet, nem volt még elég erős, nem tudta legyűrni a réginek megszokásból eredő hatalmát (...). Az igazság biztos volt előttem. Csakhogy a földi bilincsek miatt még mindig vonakodtam nálad katonáskodni; rettegtem, hogy megszabadulok az összes akadályoktól (...). Semmit sem tudtam volna válaszolni, ha rám szólsz vala: "kelj fel, alvó, támadj fel a halálodból, és megvilágosít téged Krisztus". – Mindenfelől bizonyítottad ellenem, hogy az igaz, amit te mondasz, de győztes igazságodnak semmi egyebet nem tudtam válaszolni, mint az álmos dadogást: "mindjárt, rögtön, várj egy keveset!" De a sok mindjártnak nem volt vége, és a kevés várakozás igen hosszúra nyúlt..."
Pál azt mondja: Először hálát adok az én Istenemnek. Azaz Istennek ad hálát a gyülekezet hitéért. Nem őket magasztalja, nem őket dicsőíti, hogy milyen nagyok vagytok, milyen nagy a ti hitetek, nagyon jól tudja, hogy az üdvösség kegyelemből van, hit által és ez Isten ajándéka. Egyedül Isten kegyelme és ereje által lehet mindannyiunknak világhírű hite.
Nehéz várni? Nehéz. Háromszáz év hűsége, háromszáz év Pál apostoli tanács megfogadására volt szükség. De óriási volt a jutalom, az eredmény. Az akkor ismert világnak jelentékeny része vált keresztyénné, Krisztus követőjévé. Mert megismerték ennek a római gyülekezetnek a hűségét, megismerték a hitét, a békesség javán való munkálását, és látták azt, amit azokban az években, mikor a levél íródott.

ÁMEN