2015 január 4

Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága. (119 Zsoltár 105)

Lekció: Lukács 12, 21-32

Kaptam egy képeslapot: nem rénszarvasosat, sem pezsgőüvegeset, sem hóemberest, hanem „útast" a következő szöveggel: Az év kapujához érve megszólítottam az ott álló embert: "Adj lámpást a kezembe, hogy biztonsággal indulhasak az ismeretlen felé".- mire így válaszolt: "indulj el a sötétben és kezed Isten kezébe helyezve nagyobb világosságban járhatsz és lépésed az ismert ösvénynél is biztosabb lesz."
Nem tudjuk, mit tartogat a jövő, de tudjuk ki tartja a kezében.

Mind az év kapujához érkeztünk: az első vasárnaphoz, az Úr napjához. Lehetőségünk van nemcsak az életmód változás fogadalmainkra, hanem az Istenhez való viszonyunk megbeszélésére.
Annyira hajlamosak vagyunk beleesni abba a hibába, hogy ugyan figyelünk az Isten szavára és próbáljuk követni azt, de mivel emberek vagyunk, közel sem tökéletesek, sajnos néha a saját akaratunkat, dolgainkat, problémáinkat helyezzük a középpontba és ezek körül a dolgok körül forgunk - Isten helyett. Szerencsére előbb-utóbb Isten valahogyan emlékeztet arra hogy nála semmi sem fontosabb. Ilyenkor akkora szabadságot jelent csak egyszerűen bízni Benne és tudni hogy bármi is fog történni, ha rossz ő kihúz belőle, ha jó akkor megáldja azt!
Mit adhat nekem ez az aprócska kis szövétnek, amikor ma minden olyan hatalmas és fényes? Aki már sétált este egy olyan helyen, ahol nincs világítás, az tudja, hogy ilyenkor mindig a lábunk elé világítunk. Csak oda, ahová lépünk. Nem oldalra, nem felfele, hanem csak arra az útra, mely kivezet minket a sötétségből, a bizonytalanságból. Aki sétált már olyan sötét helyen, az tudja, hogy ez az aprócska mécses milyen nagy biztonságot és bátorságot adhat nekünk, mert ott abban a pillanatban az egyetlen fényforrás. Ez az apró lángocska ott, ahol tényleg sötét van, azt teljesen bevilágítja. Nem kevés, nem gyenge. Nem máshol világol ez a mécses, hanem csak a lábam előtt, ott, ahol igazán kell.
A zsoltáros azt mondja: „Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága." Az a kis olajmécses, amit az akkori ember a kezében, vagy egy hosszabb pálcán a lába előtt a földön tartott, az valóban csak egy lépésnyit világított be. De ez is elég volt ahhoz, hogy meg ne botoljon valami kőben, vagy skorpióra ne lépjen. És főleg, hogy lássa mettől meddig az út, hogy le ne térjen róla. Ilyen lelki lámpafénynek mondja a zsoltáros az Isten igéjét, ami segít tájékozódni a világ útvesztőjében.
Segítette Mózest a pusztában, Józsuét a harcaiban, Dávidot menekülése közben: -„Csendes vizekhez vezet engem" – mondja, Sault a damaszkuszi úton. S engem/téged ebben az évben vasárnapról-vasárnapra.
Isten Szentlelkének világosságában, mécsesében fokozott jelentőséget fognak kapni az úton levő különböző jelzések és figyelmeztetések.

1./ A világ tele van útjelző táblákkal, melyek szabályok közé szorítják életünket. Megmutatják, hogy merre kell haladnunk, hogy célba érjünk. Tudjuk, mi a helyes és a helytelen, de mégis behajtunk az élet zsákutcáiba. Lépten, nyomon nagy fényárban úszik az életünk, a kirakatok fénye elárasztja az éjszakát. Már éjjel is nappal van. Összefolynak a napok, bevilágítanak a csillogó reklámok a hétköznapjainkba, az ünnepeink fénye is csak neonfényt áraszt. Az ember nem tud már egyedül lenni, nem merünk a sötétben egyedül maradni. A ma embere fél. Isten igéje egy aprócska kis mécsesnek, egy jelentéktelen fényforrásnak tűnhet a mai ragyogó világunkban.
Isten sokszor enged bennünket a határainkra. Olyan élethelyzetekbe, amelyek megpróbálnak bennünket, bizalmunkat. Ezek a helyzetek arra tanítanak, hogy nincsen más kapaszkodónk, mint Isten, és nincsen más világosságunk, mint az Úr igéje. Az útunkon, ha gond vagy félelem fogja lépteinket elsötétíteni vegyük észre Isten figyelmeztetéseiben a jót: sokszor fogunk valószínűleg azon gondolkodni: „Mivel érdemeltem ki ezt a rosszat?" vagy „Miért engedi meg Isten ezt a dolgot az életemben?" Ha majd benned is felmerülnek ezek a kérdések, itt van egy rövid kis történet:
Egy lány, amikor hazament édesanyjához elkezdett panaszkodni: „Anya, meg fogok bukni algebrából, a barátom szakított velem és a legjobb barátnőm elköltözik. Miért kell, hogy ilyen sok rossz dolog történjen velem?"
Mialatt a lány elmesélte bánatát, az édesanyja éppen egy süteményt sütött. Megkérdezte a lányát, hogy kér-e enni valamit.
Erre a lány egyből így felelt:
- „Persze anya, te mindig valami nagyon finomat csinálsz."
- „Megkínálhatlak egy kis olajjal?"
- „Fúúúúj, anya ettől lenne aztán szörnyűbb a napom."
- „Akkor adhatok néhány nyers tojást előételnek?"
- „Jaj, anya, az is undorító."
- „Talán lisztet vagy egy kis szódabikarbónát?"
- „Anya!!!!!!! Valami normális dolgot szeretnék enni!!!"
- Erre az édesanyja így felelt: sokszor a dolgok, egymagukban rossznak tűnnek. De ha megfelelően összerakod őket, akkor a végeredmény egy nagyon finom és csodálatos sütemény lesz, amit szeretni fogsz!" – s ez történet elsősorban nem a süteményről szólt.

A mécses nem reflektor, pislákoló fényénél legfeljebb a következő lépést látja az ember. De ennyi elég is ahhoz, mert ha látnánk talán az egész előttünk álló utat, megrettennénk, és talán visszafordulnánk. Hallanunk kell, hogy életünk balsorsa vagy tragédiája nem indíthat arra, hogy Őt elhagyjuk, csupán annyit jelent, hogy szilárdan meg kell állnunk mellette.
Egyszer valaki így mondta: „Ha a vonat megy az alagútban, és egyre sötétebb lesz minden körülötted, akkor kiugrasz? Természetesen nem. Maradsz a helyeden, és bízol a vezetőben, hogy minden baj nélkül kijutsz az alagútból."
Ha majd esetleg elkeseredett leszel, ne ess pánikba. Ne akarj kiugorni! Ne hagyj fel utaddal! Légy türelmes és emlékezz, hogy Isten minden felett Úr. Azért nincs még vége a kísértésnek, hogy meglásd, Isten vezeti, világítja be a te életedet is.
2./ Az jutott eszembe, mi is könnyen túl messze kerülhetünk mennyei Atyánktól, ha nem imádkozunk naponta vezetésért, vagy nem olvassuk a Bibliát. Elvonja figyelmünket az, amit a világ kínál. Többet dolgozunk, hogy több pénzt keressünk, és több tulajdonunk legyen. Sokszor rossz döntéseket hozunk, és veszélyes irányba terelődünk, amelyek károsak magunkra és másokra.
De hálásak lehetünk, hogy olyan Atyánk van, aki közel marad hozzánk. Ha eltévedünk, hívhatjuk Istent bármikor, hogy vezessen vissza a helyes útra, az örömteli engedelmességbe.
Isten téged is vezet. Arra kér, épitsd fel az életedet a maga fontosságaiban – tudj bölcsen dönteni, tudd meghallani az Ő útmutatásait. A döntés a te kezedben is van, a mécsessel magad világítasz, magadnak:
Az időbeosztásról tartott előadást menedzsereknek a híres szaktekintély.
Minden bevezetés nélkül kitett egy kancsót és egy kosarat a pulpitusra. A kosárban lévő kövekkel elkezdte megtölteni a kancsót. Mikor már több nem fért bele, megkérdezte a hallgatóságot:
- A korsó most tele van?
- Igen – hangzott az egyhangú válasz.
A tudós nem reagált erre a megállapításra, hanem apró sóderért nyúlt a kosárba és lassan beleszórta a korsóba a nagy kövek közé. Egy maroknyit, aztán még egyet. Majd megrázta a korsót, és még egy maroknyi sódert töltött bele. Ezután újra feltette a kérdést:
- Most tele van a korsó?
A legokosabbak a hallgatóságban kapiskálni kezdtek valamit, és óvatosan csak annyit mondtak:
- Valószínű nem.
- Nagyon jó! – mondta a szakember, és egy nagy zacskó homokot vett elő a kosarából. Finom sugárban öntötte be a kövek és a sóder közé. Amikkor színültig megtelt a korsó újra feltette a kérdést:
- Most tele van a korsó?
- Nem! – kiáltották a hallgatói.
- Nagyon jó! – mondta a tudós, és mint várható volt, egy üveg vizet vett elő a kosárból, és csordulásig töltötte vele a korsót. Mikor elkészült a kísérlettel, tekintetét a hallgatóságra emelve ezt kérdezte:
- Milyen nagy igazságra irányítja ez az experimentum a figyelmünket?
Rövid gondolkodás után a legbátrabb menedzserek megpróbálkoztak egy válasszal:
- Azt példázza, hogy még sok feladatot vállalhatunk el akkor is ha úgy érezzük, hogy időnként betábláztuk teljesen.
- Nem, egyáltalán nem! – kiáltott fel a tudós –,egyáltalán nem erről van szó. A nagy igazság, amire kísérletünk rávezet ez: aki elsőként nem a legnagyobb köveket helyezi el a korsóban, az később nem fogja tudni beletenni azokat!
Síri csend ülte meg a termet. A tudós folytatta:
- Melyek életünk valóban nagy kövei? Az egészség? A család? A barátok? Álmaink és kívánságaink teljesülése? – vagy egyszerűen azt tenni, amihez kedvünk van? Tanulni? Egy nemes célért küzdeni? Vagy valami egészen más?
Aztán még hozzátette:
- Ne feledjék, először a legnagyobb kövek helyét kell biztosítani az életünkben – különben elhibázzuk életünket! Ha a mellékes dolgokat helyezzük előtérbe, nem marad hely a lényeges számára. Először mindig fel kell tenni a kérdést: Mi az, ami igazán fontos?
Búcsúzóul ennyit mondott:
- Adjon Isten elég bölcsességet valamennyiünknek ahhoz, hogy a fontosat és a lényegtelent megkülönböztetni tudjuk!

Isten vezet. De ezt nem úgy kell elképzelnünk, mint valakit, aki mögöttünk áll és arra biztat, hogy haladjunk. Nem is úgy kell Istent elképzelnünk, mint aki előttünk áll, és ránk kiált „gyere már". Isten minden fölött áll. Megtisztítja az ösvényeket, levágja utunk előtt a bokrokat, és mutatja, hogy merre tartsunk. Még mielőtt utunk kanyarodna, figyelmeztet: „erre fordulj". Mielőtt elbuknánk, javasolja „menj tovább". Megtorpanva egy kő előtt figyelmeztet „nézz a lábad elé". Isten kormányozza az életet. Elmondja, hogy mit kell tudnunk, és hogyan segíthet ez a tudás,: „hogy kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk" (Zsidók 4:16).
Vajon Isten szava lehet-e még a te életednek világossága?

3./ Hol található ez a fény? Az imádságban, elmélkedésben és az igeolvasásban. Néha olyan erős, mint egy stadion reflektora, néha épp csak egy lépésnyi utat világít be. Bárhogy legyen is, Istenben bízva abban a biztos tudatban haladhatunk, hogy ő velünk van, és megvilágítja az utat.
Isten nem hagyja, hogy gyermeke távolba nézzen, hiszen azt szeretné, hogy Őt keressük mindenben. Ahogy a zsoltár mondja: a lábunk előtt fényként.

Vegyük kezünkbe a lámpást, hogy el ne tévedjünk az egyre növekvő szellemi sötétben!

Isten kijelentése akkor lett teljessé, amikor az Ige testté lett Jézus Krisztusban (Ján. ev. 1:14). Ő azt mondta magáról, hogy „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága." (Ján. ev. 8:12) ÁMEN