2015 április 5 Húsvét

" És mikor bementek, nem találák az Úr Jézus testét.... " (Lukács ev. 24,3)
"És lőn, hogy mikor ők e felett megdöbbenének, ímé két férfiú álla melléjök fényes öltözetben: És ...mondának nékik: Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadott...
És menjetek gyorsan és mondjátok meg az ő tanítványainak.... és ímé előttetek megy Galileába.
Mikor peddig mennek vala, hogy megmondják az ő tanítványainak, ímé szembe jöve ő velök Jézus... ." (Máté 28, 5-7)

Lekció: Máté ev. 28, 1 - 7

Feszültséggel teli várakozás jellemzi ezt a napot. Félelem, bánat és bizonytalanság lett úrrá a szíveken. Ez a szombat felejthetetlen maradt mindenki számára; nem tudták elfelejteni sem a szomorkodó tanítványok, sem a papok, főemberek és írástudók. A templom udvara hívőkkel telt meg. A főpap, aki a Golgotán is jelen volt, pompás és díszes papi öltözékébe, a többi pappal együtt végezte szent hívatását. Azonban istentiszteleten addig még sohasem vettek részt ilyen ellentétes érzelmekkel.
Az elrendelt nyugalom helyett, egyre csak ezt kérdezte a nép: "Hol van a názáreti Jézus?"
Krisztus pihent József sírjában, de még sohasem keltette fel annyira a tömeg érdeklődését, mint most. Hozták betegeiket, mint eddig is és kérdezősködtek.: "Hol van a názáreti Jézus?" Mindenütt ezt hangoztatták: „Krisztus kell nekünk a nagy Orvos."
Nem akartak belenyugodni vigasztalan helyzetükbe. A papok katonákat állítottak a templom ajtaja elé, hogy a betegeiket, és haldoklóikat hozó tömeget visszaszorítsák. A gyermekeket, akik az ölébe akartak ülni. Kiáltották: " engedjetek Hozzá menni !" Senkinek nem volt semmi nyugalma. Kérdeztek jobbra és balra: Hol van Jézus? – Nincs itt – itt sincs ! – Ki vitte el Jézust? – Ha te vitted el, szóljál !
Miért? Mert emlékeztek Jézus szavaira: „Harmadnapra feltámadok."
Hol van Jézus, és hol vagyunk mi?
A ta¬nítványok is a mulandó földi dicső¬ség fé¬nyében akartak süt¬ké¬rezni - nem ér¬tették Jézust. Nem értették, hogy Jézus nem a külső, hanem a belső ellenség legyőzéséért jött, hogy nem az ember átmeneti, ha¬nem a végső, mindent eldöntő nyomorúsá¬gán akart segíteni. - nos mindehhez szük¬ségük volt a húsvéti csodára, hogy Jézus nincs a sírban. Hiszen az ismert húsvéti tör¬té¬net éppen arra a kérdésre ad választ, hogy hol van a meg¬fe¬szí¬tett és feltámadott Jézus? az asszonyok is a meg¬fe¬szí¬tett Jézust keresik a sírban.
Hol van Jézus? Ez nem csupán az üres sírt megpillantó megdöbbent asszonyok kérdése, de nem is csak a Jé¬zus holt¬tes¬te el¬tűnésének hírét rémülettel halló zsidó vezetőké, vagy a fel¬tá¬ma¬dás tényében kétkedő tanítványoké! Ez a mindenkori ember kérdése. Ez az ún. modern, felvilágosult, civilizált em¬ber kérdése is! Annak a gondolkodó, igaz¬ság¬kereső embernek a kérdése ez, aki túl van már azon, hogy csak azt tekintse va¬ló¬ságnak, amit az értelmével fel tud fog¬ni, és aki túl van már azon, hogy a világmindenség csak akkora lehet, amekkorát ő lát, vagy ismer belőle. A XXI. szá¬zadi ember realista, akit el¬ső¬sorban nem az érdekel, hogy meg lehet-e magyarázni Jé¬zus cso¬dáit, Szentlélektől való fo¬gantatásának, vagy szűztől való szü¬letésének, halálának és feltámadásának titkait, hanem az, hogy meg lehet-e ta¬pasz¬talni az élő Jézus személyes valósá¬gát? A modern ember nem megérteni akarja Jézust, hanem, ha van, találkozni akar vele, meg akar győződni arról, hogy lé¬te¬zik-e? De bármilyen keményen is hangzik: nem a templomok számára ide¬gen, dohos világában, és nem is a Biblia számára poros, pókhálós lapjai között keresi a megbizonyosodást, ezt a ta¬lá¬lkozást, hanem az őt követők, a keresztyének életében! A Jézust követők szavaiból olvas, az ő vonzó, vagy taszító é¬let¬módjukból von le következtetéseket, mert azt figyeli, hogy hol van Jézus, - akiről azt állítják, hogy él - a mai ta¬nít¬vá¬nyai mindennapjaiban!?
Tegyük fel ma¬gunk¬nak ezt a kérdést: számomra hol van Jézus?
Nemrég egy katolikus emberrel találkoztam, beszélgettem, aki szólt, hogy igyekszik az esti misére, mert kezdődik a passió és azt meg akarja nézni. Reformátusoknál nincs ilyen? Mondom nincs. De karácsonykor ugye betlehemes van, próbált vigasztalni.
Vagy: mikor húsvét reggelén hozta a katolikus nagyapám a templomban megszentelt ételt. Vagy a pirostojás? Nem feladatom minden hagyományt, szép szokást lenyesegetni ünnepetekből, mert ezek nektek sokat jelentenek, de, mint Isten oltókése teszem fel a kérdést: számodra hol van Jézus?
1./ Az első örömhír így fogalmazható meg: a Meg¬fe¬szí¬tett nincs a sírban! Nekem az a benyomásom, hogy minket, templomba járó embereket ez jellemez! Kimegyünk a sír¬hoz – eljövünk az Úr házába, hogy tiszteletünket tegyük egy halott ember előtt. Tudjuk, hogy élt valamikor, hogy be¬tegeket gyógyított, vízen járt, éhezőket elégített meg, vihart csendesített le, halottakat támasztott fel, s a szeretetet és a megbocsátást prédikálta, vé¬gül pedig mártírhalált halt. Vagyis olyan ember volt, akinek az emlékét szép dolog ke¬gye¬lettel ápolni, akinek a tanításait érdemes továbbadni, életének a példáját pedig megőrizni.
Az asszonyok hitét is az jellemezte, hogy visszafelé, a múlt¬ba tekintve keresték Jézust! A holtak között keresték az élőt! Hittek ők Jézusban, nem felejtették el a személyét, de egy o¬lyan Jézusban hittek, akit már eltemetett az idő. Nekik még drága emlék amit mondott és tett egykor kö¬zöttük, de a következő nemzedék talán már a nevét se fogja tudni!
Vajon nem hasonlít az egész vallásosságunk, hit¬é¬le¬tün¬k nem hasonlít egy kicsit egy halotti szer¬tartás¬hoz? Mintha minden is¬ten¬tisztelet egy kö¬zös, nagy erőlködés lenne, hogy elhengerítsük a sír szájáról a követ és megpillantsuk a halott Jézust!?
Ha ő tényleg a sírban lett volna azon a va¬sár¬napi hajnalon, akkor öncsalás lenne az egész két¬ezer éves keresztyén egyház, hazugság lenne Jézus akár minden szava, - hiszen előre megmondta, hogy fel fog tá¬mad¬ni, de ha mégse akkor minden egyéb kijelentése is hitelét veszti, s akkor akár már most jobban tennénk, ha fel¬áll¬nánk és hazamennénk! Ám az a sír, - s hadd hangozzék ez most elemi erejű örömhírként - mégis üres volt! A keresztyénség nem egy régen meghalt nagy gondol¬kodó szellemi hagyatéka, nem egy halott vallásalapító kultusza, ha¬nem élet, erő, elevenség! Ő nem mögöttünk kullog va¬la¬hol a távoli múltban, hanem mindig előttünk van. A feltá¬ma¬dás, mint történelmi tény mögöttünk van, de a Feltámadott nem! Ezért nekünk nem a feltámadásban, mint egy csodában kell hinnünk, hanem a Feltámadottban, mint élő valóságban! A feltámadás pontos időpontja és hogyanja örök titok ma¬rad, nem lehet emberi ésszel megérteni, de a Feltámadott azóta is velünk van, és lehet vele találkozni! Mert a meg¬fe¬szített Jézus nincs a sírban! – Ady Endre: „Krisztus támad és eszmél, Odukat és kriptákat pat¬tant. Van-e gyönyörűbb ennél?" – Hol van hát akkor ő?
2./ Válaszoljunk erre a kérdésre másodszor így: e¬lőt¬tünk megy Galileába. „Menjetek el gyorsan..." – Azaz Jézus nem mögöttünk van, ha¬nem mindig előttünk! S ezt bátran érthetjük most nem¬csak idői, hanem térbeli vonatkozásban is! Igen, most is, eb¬ben a pillanatban is itt áll előttünk, közvetlenül mindnyájunk lelke előtt! Így lesz minden szava, amit majd kétezer éve leír¬tak, ma is személyes, éltető igévé. Ha csak a múltból halljuk, hogy „ne félj, mert megváltottalak, neveden szó¬lítottalak, enyém vagy!", akkor ez nem több, mint egy lí¬ra¬i hangvételű prófétai kijelentés. De ha ezt az előttünk álló Jézus mondja, akkor ez alapvetően változtatja meg az önér¬té¬ke¬lésünket, a holnaphoz való viszonyulásunkat, a gondolko¬dá¬sun¬kat! Vagy ha csak a múltból, a hátunk mögül halljuk azt, hogy „azoknak, akik Istent szeretik minden a javukra szol¬gál" - talán csak megbotránkozunk és cinikussá válunk. De ha ezt előröl, a Feltámadott szájából halljuk, akkor ta¬pasz¬talni fog¬juk, hogy az élet egyetlen terhe sem olyan nehéz, egyetlen kí¬sértése sem olyan veszedelmes, egyetlen ál¬do¬zata sem olyan elhordozhatatlan, hogy ne vállalhatnánk boldog örömmel, hi¬szen előttünk áll az, akinek adatott min¬den hatalom mennyen és földön! – Lehet-e ezek után azt állítani, hogy Jézus túlhala¬dott, ó -divatú, idejétmúlt?
„Előttetek megy Galileába, ott meglátjátok őt!" - így szól tehát a húsvéti örömhír. Mintha ezt mondaná maga a Feltámadott: menjetek haza, oda ahol a barátaitok, a családtagjaitok, a mun¬katársaitok vannak! Menjetek a hétköznapokba, az emberek közé, a világba! Ott fogtok találkozni velem, ott fog¬já¬tok megtapasztalni, hogy én élek! – Mert Jézus sosem egyszerűen előre küld minket, ha¬nem maga után hív, - és ez nagy különbség. Nem azt mondja, hogy járj előttem, és talán ott leszek mögötted, hanem hogy: „jöjj, és kövess en¬gem!" Adyt idéz¬em, az ilyen ember elmondhatja majd: „És hogyha néha-néha győzök, Ő járt, az Isten járt előttem, Kivonta kardját, meg¬előzött."
Hol van hát a te Jézusod? Még a sírban? Vagy előtted mehet a magad Galileájába, hogy te is a kül¬de¬tés¬ben, a neki való szolgálatban, az engedelmes követés közben ta¬lál¬koz¬hass vele!?
3./ S hogy ez mennyire így van azt igazolja a húsvéti ige harmadik örömhíre: hogy az élő Jézus szembe jön ve¬lünk az úton! – Ő azokkal találkozik húsvét reggelén, akik fé¬lelmek és re¬mények, két¬ségek és hit, bánat és öröm határmezsgyéjén e¬gyen¬súlyoznak a lelkükben. Csak¬hogy ahol va¬la¬kiben a hirdetett evangélium hatására megszü¬le¬tik akár csak egy kicsiny, gyenge, mus¬tármagnyi hit, azt az embert Jézus sose hagyja bizonytalanságban! Soha¬ nem az a lé¬nyeges Jézus számára, hogy az illető mi¬lyen vilá¬gos teológiai látással, milyen szilárd hitbeli meggyő¬ző¬déssel ren¬delkezik, hanem az, hogy an¬nak a kevésnek, amit meg¬ér¬tett, annak a minimálisnak, amit el tudott hinni, kész-e en¬ge¬del¬meskedni?!
Az asszonyok esetében ez történik. Nem áll¬nak neki vitatkozni, hanem futnak a tanítvá¬nyokhoz! Még nem tudják egészen biztosan, hogy igazán fel¬támadt-e Jézus, de egy kicsit már hiszik. És ez a kicsiny hit lendületbe hozza őket: megmozdul a lábuk, fellelkesül a szívük, megindul a nyelvük!
Jézus szembe jött ott és akkor azon az úton ezekkel az asszonyokkal, hogy ez a „ha", „igen"-né, és ez a feltételes mód, kijelentő móddá váljék!
Mert ő nem is egyszerűen előttünk jár, hanem ma is szembe jön velünk azon az úton, amire - talán két¬sé¬gek között, talán egyszerre félve és örülve, de - valamikor már ráléptünk.
Nem biztos, de lehet, hogy veled is az történt, hogy ke¬res¬ted va¬la¬ha az igazságot, de csak az igazság sírjáig ju¬tot¬tál el. Csa¬lód¬tál emberekben, eszmékben, egyházban, s ma már fel¬ad¬tad. Nem keresed már az igazságot, hiszen a¬hány ember, a¬hány ol¬va¬sat, annyi részigazság! Nem biztos, de lehet, hogy te is kerested valaha a célt, ami ér¬tel¬met ad az é¬let¬nek, de csak az értelem sírjáig jutottál el. Egy váratlan tragédia, egy hiábavaló áldozat, egy meg¬ma¬gya¬ráz¬ha¬tat¬lan negatív fordulat az életedben, és hirtelen minden összedőlt! Nem biztos, hogy így történt, de talán egyszer még te is hittél a szeretetben, ám annyian visszaéltek a bizalmaddal, oly sokszor kihasználták a naivitásodat, hogy egyszer csak ott találtad magad a szeretet sírjánál! – Ha így lenne, kérlek nézz be abba a sírba, és vedd észre, hogy üres! És vedd észre, hogy rossz irányba mentél eddig! Hagyd ott magad mögött azt az üres sírt, mert az aki maga a nagybetűs Igaz¬ság, a megtestesült Bölcsesség és az ö¬rök Szeretet, nincs ott, hanem feltámadott és szembejön veled az úton! Szem¬bejön veled most az igehirdetésben és az úr¬vacsorai jegyekben! És ha kész vagy így indulni majd haza innen, ak¬kor szembe fog jönni veled gondviselésének, szere¬te¬tének ezernyi jelével: azzal, hogy van tető a fejed felett és van ün¬nepi étel az asztalodon, hogy talán nem vagy egészen egyedül, és még csak kórházban sem vagy ezen a húsvéton!
És szembejön veled abban a másik emberben is, aki a te segítségedre szorul. Lehet az egy magányos idős em¬ber az ismeretségedben, akit fel kéne hívni, vagy meg kéne látogat¬ni, de lehet az a háztartási robottá vált feleséged, édes¬anyád is, vagy a bankautomatává lett férjed, édesapád, netán a „mi volt az iskolában" kérdéssel elintézettnek vélt ne¬velésű gyer¬meked.
Jézus szembejön veled rajtuk keresztül utadon, és jó szót, törődést, megértést, szeretetet kér. Só¬haj¬tásaikban, zár¬kó¬zottságukban, idegességükben, vagy könnyeikben felfedez¬he¬ted annak a Feltámadottnak a fáj¬dal¬mát is. – Vajon rá¬lép¬tünk-e már az üres sírtól, - a szomorúságban, félelemben és reménytelenségben lévők fe¬lé vezető - másik útra? Mert ha igen, Jézus ma is szembejön velünk ezen!
Hol van a te Jézusod? Még a sírban? panaszkodsz, hogy „el¬vit¬ték az Urat, és nem tudjuk, hová tették őt"! – Mert talán volt egyszer olyan idő, amikor még élt számodra, a¬mi¬kor még megvolt! Talán amikor még a konfirmációi órákra jártál, vagy egy nyári tábor idején, esetleg egy evan¬gé¬lizációs héten... De aztán lassan, szinte észrevétlenül eltűnt az életedből, mond¬hat¬ni meghalt számodra. Lehet, hogy egy ember: egy lángoló szerelem, egy újszülött gyermek, vagy egy minden időt lefog¬la¬ló családtag személye töltötte el a szívedben az ő helyét. De az is lehet, hogy a munkád, a felelősséged, a teendőid szapo¬rod¬tak el annyira, hogy egy¬szer csak azt vetted észre: eltűnt, elveszett, mintha már nem is létezne! Ezért aztán, ha olykor mégis betévedünk egy templomba, ha mégis belelapozunk a Bibliánkba, ha mégis elmormolunk egy imádságot, úgy érez¬zük, hogy egy ha¬lott Jézust tisztelünk csupán! Hol van Jézus?
Bárcsak megértenénk hát, hogy nem ő a halott, hanem mi, ha nélküle élünk. Ahogy Pál apostol fogalmaz: „Éb¬redj fel, aki aluszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisz¬tus!" Mert nélküle újra meg újra csak életünk kü¬lönféle sír¬jaihoz: elveszett illúzió¬ink¬hoz, halott reménye¬ink¬hez, elte¬me¬tett álma¬ink¬hoz juthatunk. Ő azonban fel¬tá¬ma¬dott és ma is él, hogy előttünk mehessen a magunk Galileájába, s elkészít¬hes¬se az utunkat azokhoz, akik még hús¬vét előtt, szomorúan, bol¬dogtalanul élnek, és szembejöhessen velünk ezen az úton.
A gazda veszi a fejszét és a metszőollót és a lombot, ágat levágja a törzsről. Marad a fatürzs és mellette a száradó ágak. De Ésaiás igérete szerint ebből a törzsből kihajtott újra friss hajtás, a vesszőszál: ez Krisztus, a feltámadott. A te csonkodban is megfoganhat ma a vesszőszál. Engedd !! Ámen.