2014 június 29

„Vigyázzatok a ti lelketekre és ne hordjatok terhet..." (Jeremiás 17,21a)

Lekció: ApCsel 2, 42-47

Egy nap a megnyugvás csendje – a Teremtővel való közösségben lelki erőt meríteni.
Jeremiás kora: nem dolgoztak „csak éppen" a megtermelt javakat akarták szombatnapon a piacon értékesíteni. – a maguk szükségletei vagy luxuxigényei után szaladgálnak.
Isten maga akarta, hogy ne legyen az embernek minden nap egyforma. Hat nap maradjon a munkára, de a hetedik legyen az Istené. Amikor a szent írók leírták a világ teremtését, hat napba sűrítették. Nem azért, mintha Isten ennyi idő alatt teremtette volna ezt a hatalmas univerzumot, hanem azért, mert ezzel akarták jelezni az isteni akaratot: hat nap az emberé, a munkáé. De a hetedik nap egyedül az Istené, amit maga is megszentelt és azt kívánja tőlünk, hogy ezen a napon elsősorban csak vele törődjünk!

Érdekes, hogy csak mi, magyarok neveztük el e napot elég ferdén vasárnapnak – vásárnapnak. Hiszen megtérésünk után nem volt minden helységben templom. Amikor hetente a környék népe összesereglett a közös templomba, a vasárnapi szentmisére, utána vásárt is tartottak. Így lett aztán a vasárnapból vásárnap. Dacára annak, hogy Szent László király és Könyves Kálmán szigorúan betiltották e név használatát, mégis fennmaradt az elnevezés mind a mai napig.

Istennek is kell ez a nap, hogy együtt legyen az övéivel. Az ember számára az Istenre figyelés áldott alkalma. – egy napot kér Isten, de azt úgy, hogy azon igazán csak a lelkünkre vigyázzunk.
Az első lépés: megszününk minden munkától.
Spurgeon: a vasárnapról – alkalmazkodni kell a világhoz, de csak ott és annyira, amennyire a lelkünk nyugalma megmarad.
De ez semmiképpen sem tévézést, lustálkodást – a keresztyén embernek különben sem jellemző vonása a restség! –, hanem a feltöltődést, az ige általi feltöltődést, a közösségben, az egymás hite által való feltöltődést. A hetedik nap nem a tétlenség napja: oda kell azt szentelni az Úrnak. A lelki erőnket nem a pihenésből merítjük, hanem az Úr igéiből.
A második lépés: tápláljuk magunkat lelki eledellel: Igét olvasunk, Igét hallgatunk. Imádságos csendben vagyunk Istennel. Ezt nem elég csak otthon végezni, szükség van a közösségre.
A harmadik: a közösségi élet. Ez teszi állandóvá a csdaládot, a népet, az egyházat.

A nyugalom létkérdés. A betegségek egy része is elkerülhető volna, ha megtartanánk Istennek ezt a parancsolatát.

Isten egyetlen parancsa sem kolonc, teher, hanem út a boldogságra, a megszentelődésre. Isten parancsait átírhatnánk a boldogság nyelvére: Boldog ki Urát Istenét imádja! Boldog ki az Úr napját megszenteli!... Boldog, aki tiszteli apját, anyját! Boldog ki nem öl!... És hiszem, hogy Boldog az is, ki Isten nevében meg tudja osztani kenyerét az éhezőkkel.

Egy pogány római író, Pliniust, aki Kr. u. 111-ben azt írja Rómában a keresztényekről, hogy az ősegyház hívei az üldözések idején is hősiesen megtartották az Úr napját. Vasárnap reggel összejöttek a feltámadt Krisztus ünneplésére, imádkoztak és énekeltek. Valamint Krisztus utasítására bemutatták a vérontás nélküli szent áldozatot.

1. Isten kijelölt egy napot a hét napjai közül a Teremtésről való örök megemlékezésképpen.
2.. Szükség van egy napra, amit Isten tiszteletének, és a keresztyén tanításnak kell szentelni.
3. Szükség van egy napra, amelyen megemlékezünk a megváltásról, amit Krisztus vitt véghez értünk. A megváltás hirdetése az Úrnak szentelt nap szerves része.
4. A munkásoknak rendelkezniük kell egy kimenő nappal. Az ember nemcsak magáért felelős, hanem azokért is, akiknek szolgáltatásait igénybe veszik (üzletek, éttermek, üzemanyagtöltő állomások stb.).
5. A Vasárnap bizonyság a világ felé.
6. A nyugalomnapja csiszolja az istentisztelet gyakorlatát, meghatározza az ember igazi prioritásait.