2014 augusztus 17

„Mit csinálsz itt Illés? Ő pedig monda: Nagy búsulásom van az Úrért, a Seregek Istenéért; mert elhagyták a te szövetségedet az Izráel fiai... És monda: Jőjj ki és állj meg ezen a hegyen, az Úr előtt. És ímé ott az Úr volt elmenendő... de nem volt az Úr a tűzben sem. És a tűz után egy halk és szelíd hang hallatszék... és ímé szózat lőn ő hozzá, amely ezt mondá: Mit csinálsz itt Illés?" (1Kir.19, 9-13)

Lekció. Mt. 12: 10-21
Elég nagy a csönd, hogy halljad?
Hadd meséljek el egy történetet. Egyszer egy édesapa költözködés közben elvesztette az óráját. Minden reggel azzal kezdte, hogy kereste, kereste, kereste, mert azt az órát ő is az apukájától kapta, sőt egészen a nagypapájától származott, és természetesen szeretette volna aztán továbbadni egyszer ő is a saját fiának. Már teljesen kétségbeesett, szinte már le is mondott az óráról, amikor a kisfia megkérte, hogy hadd kereshesse meg ő az órát. Az volt a kérése, hogy ezt éjjel tehesse meg. Aztán reggel lett nagy meglepetés, mert az óra megkerült. Az apa teljesen értetlenül állt a dolog előtt, hiszen nem értette, hogy lehet az, hogy a vaksötétben a fia megtalálta, míg ő fényes nappal sem. Erre a fiú elárulta a titkot. – Édesapám, azért éjjel találtam meg, mert akkor volt csönd és egyszer csak meghallottam, hogy hol ketyeg az óra.
A mai üzenet így szól hozzánk a felolvasott ige alapján: Isten szelíd és halk hangon szól mindenkihez, aki képes a csöndet megteremteni önmagában.

1. Isten kétszer is megkérdezi Illést: „Mit csinálsz itt, Illés?" Mintha arra kérné, hogy Illés tudatosítsa magában, hogy pontosan mit is csinál, miért is van ott.
Nem olyan egyszerű dolog ez, legalább is sokszor nem is tudatosítja magában az ember, hogy mit miért csinál. Mintha automatizmusok működtetnének sokszor bennünket is. Menni kell, tenni kell, enni kell, aludni kell, dolgozni kell... Amikor pedig benne vagyunk éppen valamilyen cselekvésben, lehet, hogy tudatunkkal éppen valahol messze járunk. Éppen mosogatsz, de már a holnapi ebédet tervezed. Éppen TV-t nézel, de az eszed messze máshol jár. Éppen beszélgetsz valakivel, de gondolataid máson járnak.
Éppen igehirdetést hallgatsz, s még a múlt terhe nyomaszt, gondolataidban messze vagy Illéstől is, Istentől is, a prédikációtól is.
Mit csinálsz itt?
A tegnap terhét emészted? Vagy az elmúlt órák feszültségeivel birkózol? Vagy a holnap sötét árnyaival kell szembe szálljál? Vagy már a jövő hét dolgait rendezgeted a gondolataidban? Vagy csak egyszerűen itt végigülsz egy istentiszteletet és bízol benne, hogy talán ma elég rövid lesz a prédikáció, s talán 1:00 előtt befejeződik az egész?
Mit csinálsz itt?
Tudatosítod magadban, hogy miért jössz el templomba? Félreértés ne essék, nagyon örülök mindenkinek, aki itt van, de tudod-e, hogy miért vagy itt?

Nézzük csak meg, Illés vajon tudta, hogy miért kellett elmennie egészen a Hórebig? Mintha ő sem lenne tisztában azzal, hogy miért van ott a kijelentés hegyén. Kétszer is elsírja bánatát az Úrnak. Kétszer is elmondja, hogy az egész nép hűtlen lett Istenhez, - Illés panaszkodik, még mindig nem jött ki igazán a csüggedéséből. Még mindig azt hiszi, hogy az Isten meghallgatja és lelkigondozza őt.
De ez már nem így van. Illés itt a Hóreben van, ahol Isten beszél, ahol Isten elmondja, hogy mit is akar ő. Itt Illésnek csak egy feladata van, hogy hallgasson, figyeljen, koncentráljon. Őt nem azért vitte oda az Isten, hogy ott elpanaszolja búját-baját, hanem azért, hogy meghallja, mit akar neki mondani az Isten. De ahhoz előbb meg kell teremtenie a csöndet önmagában.
„A csend lehet szó nélkül, de a szó nem lehet csend nélkül. A szó lapos felület, fogadni rikácsolás, zajongás, ha hiányzik mögüle a csend háttere. A csend mégsem több a szónál. A csend önmagában önmagának van a szótlan csend csak a teremtés lehetősége, a teremtés még eljövendő. A csendből tolakodó szóval lép át a csend a teremtésbe, a történettelen a történésbe" (Isztray Botond)
Mit csinálsz itt? – szól a kérdés ma is hozzád.

Elpanaszolod búdat-bajodat? Elsírod bánatodat? Kiöntöd keserűségeidet? Magadat emészted, hogy egyedül maradtál, senkire sem számíthatsz? Mit gondolsz, miért hozott el az Isten téged ma ide? Tudatosítod-e magadban, hogy ő ma szólni akar hozzád? Van konkrét és személyes szava hozzád. Tudatosan azért vagy-e itt, hogy ezt a szót, ezt a neked szóló szót, mondatot vagy üzenetet, ezt meg akarod hallani?

2. Mit csinálsz itt? Isten érthetően és emberileg nézve felfoghatóan beszél.
Illésnek a Hórebre kell mennie. Ez a hegy, más néven Sínai hegy (csoport), a Sínai félsziget déli részén található (ma Egyiptom területén). A Hóreb hegy a kijelentés hegye az Ószövetségben. Itt kapta Mózes a tíz parancsolatot. És Illésnek is ide kell eljutnia, hogy Isten kijelentse neki akaratát. Isten itt beszél Illéshez egész különös módon. Halkan és szelíden. Nem mennydörgésben, nem földrengésben, nem szélviharban. És az a második üzenet amai napon, hogy Isten érthetően és emberileg nézve felfoghatóan beszél. Nem természeti erők nyelvén, nem pusztítások, rettenetes jelenségek által, hanem emberi módon hallható, szelíd és halk hangon. Nagy kísértés ez, amikor valaki nem tud beszélni az Istennel, csak a természeti erők nyelvén képes kommunikálni. S lehet itt szó természetgyógyászatról, a föld erővonalairól, horoszkópokról vagy az ún. bio kultuszról. Amikor nem arra figyel, hogy mit mond neki Isten, hanem a természet erejére, jelenségeire figyel, akkor már nem az Istennel kerül kapcsolatba, akkor már nem az Isten dicsőségét keresi. Ennek az embernek nincs és nem is lehet békessége, annál inkább vannak félelmei, melyek nem engedik megteremteni a azt a csöndet, ami kell az Isten szava meghallásához, befogadásához.
Ez egy nagyon fontos üzenet mindannyiunk számára. Isten kijelentése nem a természet erőin keresztül történik, hanem érthető és felfogható módon szól hozzánk az Isten. Alkalmazkodik a mi értelmünkhöz, nyelvi képességeinkhez, befogadó kapacitásunkhoz.
Illés egy halk hangot hallott és befedezte fejét az Úr jelenlétében. Nem volt már ingerült. Szelíden és legyőzötten állt ott. Most már tudta, hogy ha csendesen bízik, és állhatatosan Istenre hagyatkozik, a szükség idején mindig segítségre talál.
Isten igazságának nem mindig a legcsiszoltabb formában való feltárása győzi meg és téríti meg az embereket. Nem az ékes vagy a logikus beszéd érinti szívüket, hanem a Szentlélek szelíd befolyása, amely csendben, de biztosan alakítja és építi a jellemet. Isten Lelkének halk és szelíd hangja meg tudja változtatni szívünket.
Még az is fontos volt Istennek, hogy anyanyelvünkön történjen meg mindez. Az Ige módján beszél hozzánk. S itt az Ige nagybetűvel írva Jézus Krisztust jelenti a számunkra: „ - Nem kiált, nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán. - A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el, igazán hirdeti a törvényt. - Nem szít viszályt, és nem kiáltoz, senki sem hallja hangját az utcákon. - És az ő nevében reménykednek majd a népek."
Az Isten emberré lett, hogy emberi módon, ráadásul szelíd és halk hangon el tudja mondani nekünk azt, amit Mózesnek mondott: Az ÚR, az ÚR irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy! Ez mind-mind az Isten szava hozzád. Beszél hozzád, bemutatkozik, felfedi érzéseit ellőtted, kimondja akaratát előtted. Te hallod a szavakat. Te érted a szavakat. De valóban így van ez? Hallod-e? Valóban érted-e?

3. Akinek van füle.
Sokszor olvashatjuk ezt az Újszövetség lapjain: akinek van füle, hallja. Nem olyan könnyű dolog ez ma, egy ilyen vizuális társadalomban, ahol mi is élünk. Ahol képek sokasága vesz bennünket körbe. Nemcsak a TV, de minden egyéb képekben kommunikál. A képekhez pedig leginkább a szemre van szükség. (funkcionális analfabéták – a lakósság 10%).
A fül elsatnyul. A hallás mintha nem szükséges funkció lenne az életben. Legtöbben betömik a fülüket zajjal, lármával, nem kívánnak hallani. A kapcsolatokban is a fül, mintha elveszítette volna szerepét. Az egyiken be a másikon ki, ahogy a szólás fogalmaz. Pedig a fül jelentős feladattal rendelkezik. A hallásra nagy szükség van. A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által.
Illés eltakarja a szemét. De a füle nagyon is nyitva marad.
Újra csak a kisfiú példáját tudom mondani. Kell a csönd a halláshoz. Lármában zajban nem lehet hallani.
Van egy másik példa is, amikor egy indián és egy üzletember sétál New York utcáin. Hatalmas lárma van odakinn, amikor megszólal az indián, - Itt ciripel egy tücsök valahol. Aztán erős koncentrációval megkereste azt is kis maroknyi zöldet, ahol a tűcsök elbújva ciripelt. Honnan hallottad ebben a fülsüketítő zajban, értetlenkedett az indián. Erre az nem válaszolt semmit. Miközben továbbsétáltak, egyszer csak eldobott egy 20 centest, ami csengő hangon koppant a járdán. Erre hirtelen odakapta a fejét az üzletember. Erre az indián: No látod mindenki azt hallja meg, ami a legfontosabb neki.
Mire hallgatsz inkább?
A csönd és az ige összetartoznak. Isten ott beszél hozzánk. A lelki belső szobánk. ÁMEN.

(Literáty Zoltán lelkipásztor gondolatait, szövegét felhasználva mondtam el, természetesen a saját értelmezésemben)