Remenység Háza

Remenyseg has not set their biography yet

Várom az Urat, várja a lelkem, és bízom ígéretében. Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, mint az őrök a reggelt. Bízzál, Izráel, az Úrban, mert az Úrnál van a kegyelem, és gazdag ő, meg tud váltani. (130. Zsoltár 5-7) - Jel. 3, 14-20 Advent idejében ezzel a szóval találkozunk a templomban a legtöbbet, hogy „várni”. Idős éveinkben sem felejtjük el, mit is jelentett gyermekfejjel a karácsony előtti hetekben közeledni a varázslatos estéhez, amit a 20. század egy nagyszerű zeneműve „Megdicsőült éj”-nek nevez. (A. Schönberg) December hónap a várakozás ideje, közeledik a karácsony. De mindjárt eszünkbe juthat annak a gyermeknek története is, aki nem tudott várni a karácsonyig, titokban kutatott a szülei bőröndjei között, amíg rátalált a neki készített s elrejtett ajándékokra. Ezzel el is rontotta a maga örömét, mert nem tudott – várni.A “várni tudás” valóban olyasmi, amit érdemes tanulni. Magyar nyelvünk gazdag a szó változataiban – egy igekötő a szó elején, s már eg
"Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk Mert a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését." (Róma 8,18-19) Lekció: 2 Kor.4, 5-10 - merész adventi reménység.- ezzel a gondolattal vissza lehet élni, és vissza is élt nagyon sokszor a múltban a keresztyénség. - pesszimista életszemlélet, hogy az egész földi élet egy nagy siralom völgye, de majd kárpótol minket minden itteni szenvedésért a túlvilág dicsősége és öröme. - elég olcsó vigasztalás. - végső nagy adventi reménység beteljesülésének a bizonyosságában látja a földi életet. - aktivitásra biztató reménység.A világ sóvárogva vár? - kitartóan összpontosít egy célra. Mint egy szomjas szarvas, aki előre nyújtja fejét, szimatolja a levegőt, úgy várja a pillanatot, hogy mikor ihat a friss folyóvízből. Pattanásig feszül, az egész lénye egy célra figyel. Mikor érkezik el, amit kíván?Sóvárogva vár: „expectatio expectat”. Hihetetlenül erőteljes, már-má
Beküldve -
"Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra." (1 Thess. 5,16-18) Lekció: 143. Zsoltár   Van valami, amit Ti tudtok rólam, és van valami, amit én tudok rólatok, és ez szorosan kapcsolódik mindahhoz, ami miatt általában aggódunk.Van valami, amit tudunk minden emberről, akivel valaha találkozunk ezen a Földön. És ez a dolog pedig nem más, mint hogy mindannyian boldogok akarunk lenni.A harvardi orvosi hírlevél szerint „a hála szorosan, szinte elválaszthatatlanul köthető ahhoz, hogy valaki boldogabbnak érezze magát. Segít, hogy még több jó érzés töltsön el minket, ezenkívül fokozza a jó élményeinket, és javítja az egészségünket. Ahhoz is hozzájárul, hogy könnyebben elviseljük a nehézségeket, és jobb kapcsolatba kerülhessünk másokkal”- miképpen kapcsolódik a boldogság és a hála egymáshoz? Sokan erre azt mondanák, hogy a válasz egyszerű: amikor boldog az ember, akkor hálás.Valóban a boldog ember
Beküldve -
„Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk” (90.Zsoltár 12) - bank megkeres - nyereményjáték: minden reggel átutalnak 86400 lejt, amit a nap folyamán el kell költeni. A játéknak két szabálya van: 1./ amit napközben nem költöttél el, este visszaveszik tőled, csalni nem lehet. Amit nem költöttél el, visszaveszik. - másnap reggel új számla, rajta ismét az egy napra szóló 86400 lej. Minden reggel kapsz 86400 lejt, a számládat este lenullázzák. 2./ a bank minden előzetes figyelmeztetés nélkül bármikor véget vethet ennek a játéknak, a számlát lezárják, és a játéknak nincs többé folytatása. - mire költenénk? hogyan gazdálkodnál?Ez a játék létezik az életedben is. Isten születésed pillanatában megnyitotta életed számláját, melyre, mint egy mennyei bankigazgató átutal neked naponként 86400 másodpercet, pillanatot: 24 órát. - eltékozolt pillanatokat nem viheted át a következő napra.Életünk minden pillanata ajándék. Az időnek értéke van. Sokkal nagyobb ajándék ez,
Beküldve -
Van Mózesük, és vannak prófétáik, hallgassanak azokra! Ő pedig ezt mondta: Nem úgy, atyám, Ábrahám, hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, akkor megtérnek. Ábrahám ezt felelte: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül. (Lukács 16, 29-31) Egy felmérés arról számolt be nemrég, hogy érett korunkig nagyon ritkán foglalkozunk a halállal. Legfeljebb akkor, ha valamelyik rokounk, vagy ismerősük közül elveszítünk valakit, vagy valamelyik ismerősünk közül valakit hasonló fenyeget. A 40-60 évesek közül azonban minden második megkérdezett foglalkozik néha a halál gondolatával. Hatvan éves kor felett már egyre többeket foglalkoztat saját halála.A 70 éves kor fellettiek közül pedig már szinte mindenkinek megfordul a fejében, hogy az élet véges.Néhány héttel ezelőtt egy hölgy tanácsot kért tőlem e-mailben. Egyik ismerősének meghalt az édesapja, és a gyászoló mindenképpen látni szeretné temetés előtt a holttestét. A rokonsá
"Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten hatalma az minden hívőnek üdvösségére, először a zsidóknak, majd pedig a görögöknek. Mert abban Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki hitből hitbe, amint meg van írva: "Az igaz ember pedig hitből fog élni." (Római levél 1,16-17) Lekció: 3 Mózes 19   Gondolom senkinek sem mondok újdonságot azzal, hogy a mérsékelt égöv alatt a fáknak ugyanakkora gyökerük van, mint lombja. És ez fordítva is igaz, akkora a lombja, mint a gyökere. Ez a két látszólag ugyanazt jelentő mondat valójában legalább annyira különbözik, mint amennyire ugyanannak tűnik. Ha az egyház, ha TE csak a lombjaidra figyelsz, arra, hogy minél inkább előremutatóan, korszerűen gondolkodj és cselekedj a szolgálatban és szem elől téveszted a gyökereidet, akkor az egész összeomlik. Ha viszont állandóan csak a gyökereidre figyelsz, akkor hiába a biztos alap a felépítmény igénytelensége miatt senkit nem fog érdekelni. Fontos mind a gyökérzet, mind a lomb. De most a gy
25 éves a Reménység Háza Október 5-8 között ünnepletük templomunk, konferencia központunk felszentelésének 25 éves évfordulóját neves belföldi és külföldi részvevőkkel.Képes riportunkat a facebook oldalunkon olvashattok. "Azután kitöltöm majd lelkemet minden emberre. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak." (Jóel próféta 3,1)
Beküldve -
"Mivel járuljak az Úr elé? Hajlongjak-e a magasságos Isten előtt? Talán égőáldozattal járuljak elébe, esztendős borjakkal? Talán kedvét leli az Úr a kosok ezreiben, vagy az olajpatakok tízezreiben? Talán elsőszülöttemet áldozzam bűnömért, drága gyermekemet vétkes életemért? Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben." (Mikeás 6,6-8) Így lehet Istenhez fordulniBibliaolvasás: Jn 14, 1-7 Prófétai ima:Értelem, és bölcsesség kútfeje, Mindenható Istenünk! Milyen jó, hogy közösségünk van veled. Milyen jó, hogy e közösség jeleit és magunkhoz vehettük, hogy a kapcsolatunk így egyre szilárdulhasson. Ma is eléd járulunk. Ma is várjuk, hogy bölcsességet elragadjon, hogy terheinket lerakhassuk. Oldj fel, küldj el, és tölts el tűzzel, hogy az élet ne teher legyen hát, hanem ajándék, áldás és kiváltság. Légy jelen Lelked által. Szólj hozzánk. Tápláld a lelkünket ma is életet adó Ig
Beküldve -
"Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik." (Zsid. 11,6) Lekció: János 4, 45-54 Az ember hisz a csodákban. A Biblia a csodák és az isteni közbelépések, beavatkozások egész sorát jegyzi fel. Olyan esetekről tu¬dósít minket, amelyekben a természetfeletti betör a természetes világba.Ábrahámtól kezdve, az Ószövetség minden meghatározó szemé¬lyisége csodatévő volt, pontosabban szólva Isten csodákat vitt végbe rajtuk keresztül. Józsefet is egy csoda hozta ki a börtönből és tette Egyiptom fejedel¬mévé. A Vörös-tenge¬ren való átkelés és a pusztában töltött negyven év az egész emberi tör¬ténelem páratlan csodáinak sorozata volt.Amikor Jézus megkezdte nyilvános szolgálatát, az a csodák szolgálata volt.Amikor az egyház elkezdte szolgálatát, az a csodák szolgálata volt.Az egyházat sohasem a nagy filozófus tanítók mentették ki visszaeséseiből, hanem azok az alázatos laikusok, akik
Beküldve -
"Mi pedig nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk. Ezeket hirdetjük is, de nem emberi bölcsességből tanult szavakkal, hanem a Lélektől jött tanítással, a lelki dolgokat a lelki embereknek magyarázva." (1Kor 2, 12-13) Kaptál egy ajándékotBibliaolvasás: Róm 12, 9-18Prófétai ima:Kegyelmes Istenünk, igazságos Atyánk Jézus Krisztus által! Köszönjük, hogy eljöhetünk ide a Te hajlékodba.Köszönjük, hogy Te erősítesz, és bátorítasz minket igéd által. Köszönjük, hogy általad lehetőségünk van arra, hogy elcsendesedhessünk, és lelkileg megnyugodhassunk.Kérlek Uram, ma is adj erre lehetőséget. Szólj hozzánk. Közöld velünk igédet. Segíts minket, ha csak egy gondolat erejéig is abban, hogy a tőled áradó békét, és nyugalmat mi is megérezhessünk, hogy így erőnk legyen életünk terheinek a hordozásához. Segítsd igéd közvetítőjét, hogy valóban tolmácsolni tudja ma is igéd mondanivalóját. Szentlelked által légy jelen és tégy ma is
Beküldve -
"Így az Úr ereje által az ige hatalmasan terjedt és megerősödött." (Ap. Csel. 19,20) Lekció: ApCsel. 19,6-19)   Nemrég megállított egy diák - mondta, hogy nagyon szereti a kátéórát, de dilemmában van: Mert aura vizsgálatra jár is és kiderült, hogy lila az aurája, de ő nem tudja az mit jelent - a Biblia mit mond erről és hogy vajon Jézusnak is volt-e aurája. - szét tudjuk-e választani az összekeveredett dolgokat? - sokaktól hallom, tapasztalom, hogy keverednek a keresztyénség dolgai más vallásokkal, módszerekkel, szemléletekkel. -egy kis szeletét a keresztyénségnek kicsippentenek.- tréningek, ahol megígérik, hogy egy délután alatt megtanítanak úgy gyógyítani, mint Jézus és az apostolok. Hasonló: mikor Dél-Amerikában forgattak egy dokumentumfilmet azokról a gyógyítókról, akikhez messze földön érkeznek a betegek, mert garantált, biztos, hogy gyógyulást élhetnek meg: a keresztyénségnek a gyógyítás részét ragadták ki.1./ Sok szélsőség, keveredés abból fakad ma is, hogy a kereszt
Beküldve -
"Miért mondod ezt, Jákób, miért beszélsz így, Izráel: Rejtve van sorsom az Úr előtt, nem kerül ügyem Isten elé. Hát nem tudod, hát nem hallottad? Örökkévaló Isten az Úr, ő a földkerekség teremtője! Nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen. Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi. Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el." (Ézs 40, 27-31) Lekció: Jn 6, 22-51 Az aratás, a kenyér az élet megmaradásának szimbólumai; ősi szükségleteink betöltésének elemei. Minden időben minden rendszerhangsúlyozta: mi adjuk meg a feltételeket, hogy legyen kenyér, élet, jobb élet.A keresztyén ember hálaadással tekint az élet Urára, akinek a kezéből száll alá minden jó adomány és tökéletes ajándék. Tudjuk és hisszük, hogy Ő az élet forrása.- a kép sokkal árnyaltabb, és a gondviselő Isten valamilyen módon mege
Beküldve -
"Mindnyájan ugyanazt a lelki eledelt ették, és mindnyájan ugyanazt a lelki italt itták, mert a lelki kősziklából ittak, amely velük ment. Az a kőszikla pedig Krisztus volt." (1 Kor.10,3-4) Lekció: Péld 4,10–15.18–27 Egy nyugati TV adásban a riporter egy muszlimmal beszélgetett. Feltette neki a kérdést: „Miért nem illeszkedtek be? Mire ő visszakérdezett: „Mibe? Nektek nincs hitetek, kultúrátok, gyereketek. Nekünk mindez van. Nektek technikátok van, azt át is vesszük.” Természetesen ebben a tömör megjegyzésben sok a túlzás. De azért nehéz tagadni, hogy van benne valami igazság.István király 1000 évvel ezelőtt megalapította a magyar keresztyén államiságot. Hitet adott, Egyházat szervezett, mindebből megszületett a magyar keresztyén kultúra.És most azt kérdezzük: hogyan tovább?Mindenekelőtt rámutat a szikla-alapra. Az Evangéliumban többször hallottuk: az okos ember sziklára épít. „A Szikla pedig Krisztus” olvastuk Pál korintusi levelében. A Sziklára épített ház: állja a vihart.- a
Beküldve -
"Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Mert ha elesnek, föl tudják segíteni egymást. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki. Éppígy, ha ketten fekszenek egymás mellett, megmelegszenek; de aki egyedül van, hogyan melegedhetne meg? Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellent. A hármas fonál nem szakad el egyhamar." Prédikátor 4,9-12. Bibliaolvasás: 1Kor 12, 18-26 Több szem többet lát Prófétai ima:Életünknek kezdetet adó, gondviselő jó Atyánk! Köszönjük, hogy itt lehetünk ismét a Te hajlékodban. Köszönjük, hogy ma is lehetőségünk van arra, hogy találkozzunk Veled. Köszönjük, hogy ismét erőt gyűjthetünk ahhoz, hogy minél inkább a hit lehessen az, ami ösztönöz bennünket az élet megélésére.Kérünk, ma is jelenjél meg nyilván. Közöld velünk igéd mondanivalóját. Segíts abban, hogy világosan megérthessük üzenetedet. Szentlélek légy jelen. Világosítsd elménket, és segítsd Uram hírnöködet, hogy valóban Igédet tudja tolmácsolni felénk. Töl
Beküldve -
Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért? (Máté ev. 16,26) Lekció: 1 Móz. 19,12-29 Isten Igéjével is sokszor úgy van az ember, mint egy-egy ismerős emberrel: gyakran látjuk egymást- régóta ismerjük egymást. Ha azonban egy komoly, mély beszélgetést kezdhetek vele, akkor kezdem őt igazán megismerni, és akkor elcsodálkozom, hogy mennyi, eddig ismeretlen gazdagság és mélység van ebben az emberben. - Azt hiszem, mindnyájunk előtt ismerős ez az Ige. Éreztük-e valaha, hogy milyen hallatlanul nagy dologról van itt szó? - csak egyetlen lélek, csak az enyém, csak a tied. - egy porcelán dísztárgy megsérül, alig látható módon megreped, amiért azonban még továbbra is ott maradhat a szobában, hogy díszítse azt.- Jézus szeretett paradoxonokban beszélni: ...könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint gazdagnak a mennyek országába bejutni; vagy például még a hajunk szálai is meg vannak számlálva a fejün
Beküldve -
"Az efézusi gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az, aki jobb kezében tartja a hét csillagot, aki a hét arany gyertyatartó között jár: Tudok cselekedeteidről, fáradozásodról és állhatatosságodról és arról, hogy nem viselheted el a gonoszokat, és próbára tetted azokat, akik apostoloknak mondják magukat, pedig nem azok, és hazugnak találtad őket. Tudom, hogy állhatatos vagy, terhet viseltél az én nevemért, és nem fáradtál meg, de az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet. Emlékezzél tehát vissza, honnan estél ki, térj meg, és tedd az előbbi cselekedeteidet, különben elmegyek hozzád, és kimozdítom gyertyatartódat a helyéből, ha meg nem térsz." (Jel.2, 1- 5) Efézusban felolvasták előttük ezt a nagy jelentőségű levelet.Azt érezzük, hogy ez a levél mintha nekünk szólna. Tele van aktualitással, ami számunkra is érvényes. Így hadd mondjam most tehát: Reménység Ház-i gyülekezet! Levél érkezett a ti számotokra. Maga Jézus küldi ezt a levelet. - íme így hangzik
Beküldve -
"Mivel tehát ismerjük az Úr félelmét, embereket győzünk meg, Isten előtt pedig nyíltan állunk. Remélem azonban, hogy a ti lelkiismeretetek előtt is nyíltan állunk Nem önmagunkat ajánljuk ismét nektek, hanem lehetőséget adunk nektek a velünk való dicsekedésre, hogy legyen mit felelnetek azoknak, akik azzal dicsekednek, ami csak látszat, és nem azzal, ami a szívben van. Ha ugyanis révületbe estünk, Istenért történt, ha pedig józanok vagyunk, értetek van. Mert Krisztus szeretete szorongat minket, mivel azt tartjuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt." (2Kor 5, 11-15) Bibliaolvasás: Jer 31, 31-34Hitünk ösztönzőiPrófétai ima:Életünknek kezdetet adó, gondviselő Atyánk, mindenható Istenünk! Milyen jó az, hogy hajlékodba összegyűlhetünk. Milyen jó az, hogy folyamatosan bátorítasz. Az élet élhető, és Te erőt adsz az életünk megéléséhez. Köszönjük biztat
Beküldve -
"Hogyan merészel közületek valaki, akinek a másikkal peres ügye van, a hitetlenek előtt pereskedni, és nem a szentek előtt? Vagy nem tudjátok, hogy a szentek a világ felett fognak ítélkezni? És ha ti a világ felett ítélkeztek, arra talán méltatlanok vagytok, hogy jelentéktelen ügyekben ítélkezzetek?Vagy nem tudjátok, hogy angyalok fölött is ítélkezünk majd? Akkor mennyivel inkább ítélkezhetünk a mindennapi élet dolgaiban!Megszégyenítésül mondom nektek! Ennyire nincs közöttetek egyetlen bölcs sem, aki igazságot tudna tenni testvérei között? Sőt testvér a testvérrel pereskedik, méghozzá hitetlenek előtt?!Egyáltalán már az is nagy kudarc, hogy pereskedtek egymással. Miért nem szenveditek el inkább a sérelmet? Miért nem tűritek el inkább a kárt?Sőt ti okoztok sérelmet és kárt, mégpedig testvéreknek!" (1 Kor.6.1-8) Elszenvedni a sérelmet..... Lemondani arról, hogy nekem van igazam. - ahol az a legfontosabb, hogy én mit érzek, nekem mi fontos? A lemondás, sérelem elhordozás megy a leg
Beküldve -
"Elkezdjük-e ismét ajánlani önmagunkat? Vagy szükségünk van-e, mint némelyeknek, hozzátok szóló vagy tőletek kapott ajánlólevelekre?A mi levelünk ti vagytok, amely be van írva szívünkbe, amelyet ismer és olvas minden ember.Mert nyilvánvaló, hogy ti Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, amely nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével van felírva, és nem kőtáblára, hanem a szívek hústábláira." (2Kor.3.1-3) Lekció: Ez 36.16-36 - támadások, kritikák, hamis apostolok megjelenése - megpróbálják a korintusiak előtt lejáratni. Ehhez használták fel - már az ókorban is széles körben elterjedt - ajánlólevelek bemutatásának gyakorlatát. Úgy látszik, a pecsétes papírok nemcsak a mai bürokratikus világban örvendenek nagy népszerűségnek...- az ő ajánlólevele nem más, mint maga a korintusi gyülekezet. -Krisztus maga hitelesítette az ő apostoli szolgálatát.Mai igénk azt a kérdést állítja elénk, hogy bennünket vajon ki ajánl? Mi alapján méretünk meg? Kinek a "levele" vagyunk? K
"De ha keresni fogod ott az Urat, a te Istenedet, megtalálod, ha teljes szívedből és teljes lelkedből kutatsz majd utána."                   (5Mózes 4:29) Lekció: Máté 9: 20-22 A Pünkösd utáni első vasárnap a Szentháromság vasárnapja. Alkalom ez arra, hogy ilyenkor visszapillantson az ember az elmúlt keresztyén ünnepekre és mintegy egységbe foglalja az Atya szeretetét jelentő karácsonyt, a Fiú megváltó munkáját jelentő nagypénteket, húsvétot és a Szentlélek kiáradására emlékeztető pünkösd nagy isteni ajándékait. Mert így jelentette ki magát a nagy keresztyén ünnepekben Isten, mint Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy örök Isten. Bizonyára sokatok lelkében is felvetődött már: Miért Szentháromság Isten és miért nem szent Végtelenség?Vagy: nem tudom, szerepel-e ilyen megfogalmazásban a Bibliában?Vagy: hogyan lehet hármas az a végtelen Isten, Akiben együtt van minden. Nemcsak a ha

Reménység Háza

Moldovei utca 2 szám
500205 Brassó
Románia
www.remenyseghaza.org

Elérhetőségünk

Lelkipásztor +40-745-011-632
Vendéglátás +40-723-254-227
Nikodémusz Idősek Otthona +40-754-058-971
Apáczai Csere János +40-740-420-638